9 Hónap 7. rész

Sziasztok. Vissza tértem, méghozzá a 9 Hónap folytatásával. Jó olvasást hozzá :) 

Tom megrázta a fejét, majd felállt.

- Ezt meg hogy érted? Leszbikus vagy? – még én is meglepődtem ezen a kérdésen, hiszen ha az lennék, nem szexeltem volna vele

- Hogy mi? Nem, dehogy. – ráztam meg a fejemet – Én csak.. gyereket akarok.

- Gyereket? Így? De miért? – egyre idegesebb lett

Magára kapta a nadrágját, és idegesen sétálgatni kezdett. Ennél rosszabb alkalmat keresve sem találtam volna arra, hogy közöljem vele.

- És, és miért csak most mondod el?

- Mi van? Jézusom, Tom. – gombolni kezdtem az ingemet, majd én is felálltam – Mondtam volna akkor, mikor a szülőszobára visznek?

Tom furcsán nézett rám.

- Azért feltűnt volna. Robin, most mégis mit vársz tőlem, mit mondjak? – kérdezte idegesen

- Nem tudom. – hajtottam le  a fejemet – Én azt hittem, igazad van… én csak. – elcsuklott a hangom

- Terhes vagy. – jelentette ki elmélázva – De én, mi csak most ismerkedtünk meg, úgy értem.. én meg az apaság, te meg nem tudod, hogy ki az apa. – hadarta idegesen – De mégis miért csináltad? Úgy értem olyan gyönyörű vagy, bármelyik ujjadra találhattál volna férfit, mégis úgy döntöttél, hogy egyedül nézel szembe a gyereknevelésnek. Nem értem.

-  Elegem volt a férfiakból, annyi seggfejt szúrtam ki életemben, el nem tudod képzelni, Tom. Egyszerűen elegem lett, nem akartam tovább várni a nagy Őt, belefáradtam, a létező összes szemétládát kifogtam már. Ezért döntöttem így. – mondtam

- És szerinted én mit csináljak? – olyan elveszett tekintettel állt, hogy kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam

- Nézd.. – tettem felé egy lépést – Azt tudnod kell, hogy semmibe nem akarlak belekényszeríteni, ezért is mondtam el neked még az elején. Nem kell ezek után találkoznunk, nyugodtan elfelejthetsz, ha úgy érzed, nem akarod. – fájt az igazság, de nem volt más választásom, elvégre tényleg nem kényszeríthettem bele, ha nem akarta

Tom keserűen felnevetett.

- Kicsit későn szóltál. Ha hamarabb közölted volna velem, talán nem szeretek beléd. – mondta, majd sarkon fordult, kiment, és faképnél hagyott megannyi megválaszolatlan kérdéssel maga után

Ezek után nem láttam értelmét tovább maradni, így megkerestem a ruháimat, felöltöztem, és kimentem a szobából.

Tom a nappaliban volt, a kedvenc  fényképe előtt állt, és csendesen méregette azt.

- Ne haragudj. – suttogtam lesütött szemekkel

Tom felsóhajtott.

- Én még nem állok készen, úgy értem, fogalmam sincs, hogy kell bánni egy gyerekkel, azt sem tudom, hogy valaha szeretnék e gyereket, vagyis persze, valamikor biztos, de én.. – annyira őrlődött, láttam rajta, hogy nagyon nyomasztja ez az egész

- Tudom, hogy rosszkor jött ez az egész. – mondtam – De szeretném ezt a gyereket. És mivel te nem állsz készen, én.. – itt hirtelen megakadtam

Tom megfordult.

- Nem tudom, hogy mit csináljak, Robin. Amit az előbb mondtam, az igaz. Szerelmes vagyok beléd, de félek belevágni, nagyon is félek.

- Értem. – bólintottam

Könnybe lábadtak a szemeim. Hát ezt most tényleg nagyon szépen elintéztem. Találtam egy rendes férfit, aki ráadásul nagyon tetszett, és akivel netalán évekkel később családot tudtam volna alapítani. Elsiettem a dolgot, ha vártam volna, minden máshogy lenne.

- Gondolom akkor… megyek. – mondtam, majd sarkon fordultam, és az ajtóhoz léptem

Tom felsóhajtott.

- Mint mondtam, szeretlek. – hallottam a hangját – De időt kérek, ezt át kell gondolnom.

- Rendben. – néztem vissza – Akkor szia. – azzal kiléptem az ajtón

Nem mondom, hogy csalódott voltam, mert az nem lenne igaz, csak annyit tudtam, hogy hatalmas hibát követtem el. Nem, nem a mesterséges megtermékenyítés miatt, mert azt egyáltalán nem bántam meg, nagyon is akartam a gyereket, csak várhattam volna vele, igen, várhattam volna.

Nem igazán úgy alakult az estém, mint ahogy azt terveztem, azon kaptam magam, hogy egyedül fekszem az ágyamban, s megállás nélkül csak sírok. Nagyon hiányzott, de tudtam, nem kérhetem tőle, hogy dobjon el mindent, és vágjon bele velem együtt a gyereknevelésbe, hiszen csak most ismertük meg egymást. Egy normális kapcsolatban évek telnek el – igaz, nem minden esetben, de a többségre igaz -  az ismerkedés és a gyereknevelés között, nem pedig hopp, hirtelen belevágunk. Hogy is gondolhattam, hogy ez menni fog?

Az eső szakadt odakint, csak úgy kopogtak az ablakomon a cseppek, mikor csengetésre lettem figyelmes. Ránéztem az órára. Fél tizenkettő volt.

Kikecmeregtem az ágyból, és lementem a földszintre.

- Ki az? – kiabáltam ki

Megálltam az ajtónál, majd lassan kinyitottam.

Tom állt ott bőrig elázva.

- Tom. – őszintén meglepődtem – Te meg mit keresel itt?

- Bejövök. – azzal belépett, majd becsukta maga mögött az ajtót – Én gondolkodtam. Miután elmentél, folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy mit csináljak, mit csináljak, ha szeretem a nőt, aki gyereket szeretne a tudtom nélkül. Teherbe esett a tudtom nélkül.  – elég furcsán hangzott a szájából

- Nem akarlak kényszeríteni semmire.

- Nem fejeztem be, Robin. – vágott a szavamba – Szóval azon törtem a fejem, hogy mégis mi lenne velem, ha soha többet nem beszélnék veled, ha megpróbálnék megálljt parancsolni az érzéseimnek, és arra jutottam, hogy belevágok. Belevágok veled. – mondta

- Tessék? – hirtelen meglepődtem

- Igen, melletted állok. Én, én.. veled akarom végig csinálni.

Amint kimondta, könnybe lábadtak a szemeim. Álmodom? Vagy túl szép, hogy igaz legyen?

- Istenem. – ujjongva a karjaiba borultam, és magamhoz szorítottam

- Minden rendben lesz. – Tom óvatosan eltolt magától, majd jobb kezét a hasamra tette