TÖBB MINT 20. 000 LÁTOGATÓ!

Bizony, már több mint 20 ezren kattintottatok az oldalra. Nagyon köszönöm, álmomban sem hittem volna, hogy valaha össze jön ilyen nagy szám. Szóval mindenkinek nagyon köszönöm, hálás vagyok nektek mindenért, remélem a továbbra is látogatni fogjátok az oldalt!
Végezetül pedig Aliciának is gratulálni szeretnék, akinek ugyanúgy a mai napon gyűlt össze a húsz ezer látogató! Szóval Gratula Alicia! <3 
Puszillak benneteket, legyetek jók, és élvezzétek a nyár utolsó napjait!
Csók, puszi:
                        Ann

 

Kilenc hónap/ Beharangozó

Sziasztok Drágáim, újra itt vagyok. Sajnálattal közlöm hogy nem résszel jövök, bár nagyon jól haladok vele, hanem egy ÚJ Novella úgymond "előzetesével".
Már elkezdtem írni, de odáig nem jutottam el, hogy ide fel is rakjam..

9 HÓNAP

1. helyezés Wild Butterfly versenyen!

Alig hiszem el, nagyon meglepődtem, de komolyan. Első lettem a Wild butterfly versenyén, méghozzá a legszomorúbb novella kategóriában, a Csak egy pillantással :)
Nagyon de nagyon köszönöm, annyira hálás vagyok, ez az első verseny amin dobogós helyezést értem el, de hogy elsőt.. fú, majd kiugrok a bőrömből.
Végezetül pedig.. az oklevél:

Vakáció extrákkal 34. rész A homár tasi

Sziasztok, mint ígértem, itt van a következő rész is.  Annyit elárulhatok, hogy abban a bizonyos buliban. egy . két kellemetlen dolog fog történni, de nem szeretném előre lelőni a poént, csak annyit hogy igazán izgalmas lesz , már alig várom hogy mit szóltok hozzá :)   De addig is jó olvasást! :) Szívesen fogadnék pár kommentet!

Hír!

Sziasztok, itt vagyok végre. Mit szóltok a fejléchez? Ez az első önálló munkám, tudom, nem tökéletes, de azért büszke vagyok rá.
Örömmel jelentem be, hogy ez a pár nap szünet igen is hasznos volt, sikerült alkotnom jó pár oldalt a füzeteimbe, ami azt jelenti, hogy nem sokára, -  pontosabban holnap, -  hozom az új részt a Vakáció extrákkalból, úgy hogy aki kíváncsi rá, mindenféleképpen kukkantson be az oldalra.
Van itt még valami.. ha lejjebb görgettek, megtaláljátok az ask.fm- et, amelyen keresztül kérdezhettek tőlem, akár az oldallal, vagy bármivel kapcsolatban. Ne habozzatok, állok rendelkezésetekre.
Addig is minden jót nektek, vigyázzatok magatokra.
Csók, puszi:
                        Ann

Nyomtalanul/ borító vagy fejléc :D

 Az imént lettem kész vele, és nagyon kíváncsi lennék, hogy mit szóltok hozzá. Ez egy, - a Nyomtalanul című történetemhez készült, amelyet egyedül csináltam. Első önálló munkám, gondolom látszik rajta..
Nektek tetszik? :) Őszinte véleményeket kérnék :)

Gondolkodtam hogy esetleg a történet borítóképének rakjam be, vagy esetleg fejlécnek, bár nem tudom megfelelne egyáltalán..

Ti mit gondoltok?

VÉLEMÉNY? :)

Nyomtalanul 6. rész

Sziasztok, végre valahára itt vagyok, méghozzá új résszel a Nyomtalanulból.Tudom, nem valami sok, de azért remélem értékelitek valamennyire. Remélem azért örültök, igyekszem a Vakáció extrákkal folytatását is megírni.
De addig is jó olvasást, ne feledjétek a hozzászólásokat sem :)

6. rész

-Igen, mert elegem van belőled. Egyáltalán mit keresek én itt?   -  komolyan nem értettem saját magamat

Mégis mit hittem? Egyáltalán minek ültem be mellé a kocsiba?

Dühös voltam, nem akartam ott lenni, nem akartam róla még tudomást sem venni. Mégis hogy gondolta hogy csak úgy simán elráncigál azok után amit tett?

-Enie, figyelj rám!  -  Tom behúzta a sötétítő függönyöket, úgy tűnt mint ha ideges lett volna

Az arckifejezése feszült és komoly volt. 

Mindig is gyűlöltem amiatt, hogy egyik percről a másikra a hangulata folyton változott.

Már már idegesítő volt.

-Enie.. - kezdett bele ismét

-Vigyél haza, Tom!  -  vágtam közbe

Tom közelebb jött hozzám, majd leguggolt elém, és a térdemre rakta a  kezét. Komoly tekintettel fürkészte az arcomat, nem tudtam mire vélni ezt az egészet. 

-Enie, nem mehetsz haza. -  úgy mondta ki, mint valami begyakorolt idióta sablonos szöveget

Felhúztam a szemöldökömet. Ez az eddigi legszánalmasabb vicc, amit valaha hallottam tőle. Még hogy nem mehetek haza, mégis mit csinál, az ágyhoz kötöz, elrabol, vagy esetleg megöl? 

Rohadtul nem tetszett nekem ez az egész, még Tomhoz is szánalmas volt ez a húzás.

-Te miről beszélsz?  Hülye vagy, Tom? -  kérdeztem

Tom arckifejezése nem változott, az ajka még csak meg sem rándult hogy elmosolyodott volna.

-Enie, azért hoztalak magammal hogy vigyázzak rád!  -  mondta

Ez most már tényleg több a soknál. Ennyire hülyének nézek ki? Ennyire élvezi hogy ostobának érzem magam? Nem elég neki hogy Ő, és a testvére tönkre tették az életemet?

-Akarod hogy felpofozzalak?  -  szinte remegtem az idegtől

-Enie, nem hagyhattalak ott. Túlságosan sebezhető lennél, én viszont tudok rád vigyázni. -  mondta

Dühösen ellöktem magamtól, majd felálltam.

-Mégis kinek képzeled magad? A CIA - nak? Vagy az FBI  -  nak?  - kezdtem kikelni magamból

Tom egy szó nélkül felállt, majd  komoly tekintettel a farmerja zsebébe nyúlt, és kivette a tárcáját.

-Ami azt illeti. -  - szétnyitotta, majd a jelvényét nyújtotta felém

Tágra nyílt szemekkel néztem rá. Ez valami nagyon rosszul sikerült vicc lehet.

-Nem hittem volna hogy ennél mélyebbre süllyedhetsz, de hogy jelvényt hamisítasz, ráadásul FBI ügynöknek adod ki magad, az túl megy minden határon. -  mondtam

-Enie. -  felsóhajtott, majd az ágyra dobta a tárcáját - Ez nem vicc, az FBI - nak dolgozok már több mint 5 éve. 

-5 éve? Te? Az FBI  - nál?  - kérdeztem idiótán gesztikulálva  -  És orvos látott már? Ugyan már, Tom. Egy pisztolyt nem vagy képes felhúzni.  - mondtam

-Ebből látszik hogy ügynök vagyok, bizonyos esetekben meg kell játszani egy adott szerepet. -  mondta

-Hát neked nagyon jól megy a "hülye vagyok, ne vegyél komolyan"  szerep. és mondd csak, azt is megjátszottad, hogy össze feküdtél velem?  

-A magánéletemnek semmi köze sincs a munkámhoz. -  mondta szemrebbenés nélkül

-És az, hogy magaddal hurcoltál?  -    tettem csípőre a kezemet

Egyre dühösebb lettem.

-Nézd, Enie. Ez egy nagyon ocsmány ügy, tele szemét alakokkal, és csak is akkor vagy bizonságban, ha  ..- kezdett bele, de félbeszakítottam

-Ácsi ácsi! Mégis mi közöm van ehhez az egészhez? Engem csak is gyorshajtásért bűntettek meg, nincsenek alvilági kapcsolataim. -  mondtam

-Ha nem szólnál bele, és engednéd hogy végig mondjam, talán megtudnád. -  mondta

-Akkor is. Miért üldözne engem a maffia? Nincs alvilági kapcsolatom. -  mondtam

-Neked lehet hogy nincs, Billnek viszont igen . - vágta rá Tom idegesen

Vettem egy mély levegőt, és próbáltam lenyugodni. Szóval az egyik mégis csak rossz fiú lenne? Ráadásul nem is akármilyen? A maffia pincsikutyusa?

Ó, hát ez felettébb érdekes, ez az egész egyre gyanúsabb lett.

Új blog!

Hát helló belló! Igen, tudom.. sietek!
De most nem ezért jöttem, hanem mert csináltam egy másik blogot.. nem, nem akarom ezt törölni, csak a nem fanficton törimnek csináltam egy másik oldalt, mert  úgy vélem, eléggé háttérbe szorult a TH - s történetek mellett.. Emlékeztek még rá? A véletlen nem létezik.. Mivel már fenn van ezen az oldalon 9 rész, így azokat lassan felpakolom az oldalra, és elkezdem tovább írni, innen viszont idővel leszedem a részeket.
Úgy hogy itt a link, akinek van kedve kukkantson be, szívesen várom a kommenteket is

http://annstoriesateam.blogspot.hu/ 

Idővel persze, és szükségem van rátok is kedves olvasók, persze csak ha szeretnétek olvasni.
Csak ennyit szerettem volna, ígérem siketek a részekkel, nem szeretném hogy csalódás érjen benneteket :)
Csók, puszi:

Ihlet hiány!

Sziasztok kedveseim! Hogy s mint vagytok? Nem rég jelentkeztem, egy kedvcsinálóval, és a vissza jelzéseket elnézve igen meglepődtetek, viszont annyit el kell árulnom, hogy erre  nem mostanában kerül sor, tehát nincs ok pánikra. Elmondhatom nektek, hogy a történet legvégén, drága főhősnőnk igenis helyesen fog dönteni, de ez nem volt kérdés..
Mindazonáltal, hiába van egy írónak ihlete, ha egyszerűen nem tudja szavakba foglalni. Na ez a helyzet nálam, sajnálatosan. A fejemben megvan a kerek történet, de nem tudom megfogalmazni, a múzsáim nem valami aktívak...
Szóval a válasz a kérdéseitekre.. nem tudom mikor tudom hozni a folytatást, nagyon igyekszem, és próbálom tartani a szavamat, még ha bele gebedek is..

Az olvasóim  - vagyis TI, - remélem továbbra is támogatni fogtok, minden reményem bennetek van. Azok, akik rendszeresen írnak kommenteket, vagy a csetben fejezik ki véleményüket,  nagyon nagy hálával tartozom, nem tudom elégszer megemlíteni.
Szeretném meg nevezni őket: Alicia, Diane, Gina, Aniko, Tamcsi, Annamária... és még sokan mások. Nagyon köszönöm hogy támogattok, imádlak titeket. Bennetek van minden reményem, és nagyon bízok abban, hogy hamarosan feltehetem  a folytatásokat.
Szóval köszönöm még egyszer.

Vakáció extrákkal Coming soon!

Hát sziasztok. Mit szóltatok az előző részhez? Kicsit más lett? Izgalmasabb? Netán romantikusabb? Remélem azért tetszik, mert már nagyon szépen kigondoltam a történet menetét, lesz benne bőven izgalom, veszekedés, szerelem, hazugságok, ármánykodás, könnyek,  csalás, börtön... Szóval nem fogom  sajnálni a durva csavarokat és drámákat a sztoriban.  Pont az előbb találtam rá egy füzetre.. egy füzetre, amibe a történet folytatását írtam meg, másfél héttel később, mikor megérkeztek a szigetre. Tehát eltelt másfél hét.. bőven történt egy s más... AKI NEM SZERETI A SPOILEREKET, AZ NE OLVASSON TOVÁBB!
Szóval történt egy s más, ezért gondoltam kaptok egy kis ízelítőt a későbbi részekből:

A fiú gondolatmenetét hangos dörömbölés szakította félbe. Ránézett az órára, ami fél kettőt mutatott, és az jutott eszébe hogy talán Ann jött vissza.
Kimászott az ágyból, majd elindult az ajtó felé, amelyet valaki még mindig kitartóan csapkodott.
Valami baj lehet?  futott át Greg agyán, majd kitárta az ajtót.
Még soha nem lepődött meg annyira, mint abban a pillanatban, mikor ráeszmélt, hogy ki áll az ajtajában.
-Heló! Bocs a zavarásért, de beszélnünk kell!  -   Tom nem tűnt dühösnek, de udvariasnak sem, egy szó nélkül belépett a nappaliba, majd kétségbeesetten elindult a bárpult felé.
Greg dühösen becsapta az ajtót, majd flegmán Tom felé fordult.
-Mit keresel itt? Hajnali fél kettő van, te idióta!  -  szólalt meg dühösen
Tom volt az utolsó ember, akit szívesen látott a nappalijában, főleg a történtek után. Legszívesebben átrendezte volna azt a flegma arcszerkezetét.
Tom kezébe vett egy poharat, majd csordultig megtöltötte whiskyvel.
-Ha inni akarsz, miért nem mész le a szálloda bárjába, ahelyett hogy az enyémet csapolod le?  -  indult el felé
-Nem mintha szükséged lenne rá!   -   mordult fel Tom, és egy szempillantás alatt lehúzta az egészet, majd újra tölteni kezdett.
Greg sejtette hogy miért viselkedik így, de arról fogalma sem volt, hogy miért pont hozzá rontott be segítségért.  Ann biztos nem mondta el, hogy együtt voltak, hiszen akkor már rég a képébe mászott volna.
Greg felhúzta a szemöldökét.
-Utoljára kérdezem, mit akarsz?  -   határozottan álldogált a nappali közepén, felkészülve arra, hogy akár mikor neki ugorhat.
Tom mereven bámult a kezében lévő pohárra, de nem szólalt meg.
-Már most kiütötted magad? Esetleg engem is kiakarsz ütni?  - mondta Greg
-Még nem rúgtam be.  - mondta, majd újra lehúzott egy pohárral
-Hajlandó vagy végre elmondani hogy miért jöttél ide? Remélem nem akarsz szerelmet vallani. -  mondta
-Nem vagyok vicces kedvemben Greg!  -  mondta dühösen Tom   - Ann szakított velem.
Greg megpróbált meglepettnek látszódni, de nem sikerült neki, bár nem hitte volna hogy a lány ilyen hamar kirakja a szűrét.
-Hát, ez várható volt. -   sóhajtott fel kárörvendően Greg
Tom dühösen pillantott rá.
-Várható? Mi olyat tettem amivel kiérdemeltem mindezt?

Ti mit gondoltok? Mi történt valójában? Tom mit követett el? Esetleg egy harmadik személy közreműködésével  szakított a lány Tommal? Mi az igazság?  Vajon a legvégén Ann helyesen dönt? De mi van akkor, ha már nem tud a két fiú között választani? Barátság vagy szerelem?
Sikerült felcsigáznom a kedélyeket? 
Várom a tippeket :)

Vakáció extrákkal 33. rész A várva várt pillanat

Helló szia! Meghoztam az új részt, remélem örültök neki.

A tarkómnál fogva szorított magához, a csókja mégis puha, gyengéd, édes, nem utolsó sorban szexy volt. Abban a pillanatban csak ez jutott eszembe, a többi szó, érzés már nem keringett csalfa fejemben, a kétkedést  és az önsajnálatot felváltotta a vágy és a bátorság, valamint  a hirtelen fellobbanó szenvedély.

Az tény, hogy mindig volt valami amiért haragudtam rá, ellenséges voltam vele, megvetettem bármit is csinált vagy mondott.. mindez abban a pillanatban szerte foszlott.

Igazából erre már azóta vártam, mióta először megláttam. Hiába a sok elutasítás, ellenségeskedés, végül mégis beigazolódott hogy szerelmes vagyok belé.

Tom mint ha félt volna hogy eltaszítom magamtól, a keze a tarkómról a kezemre tévedt, gondosan ügyelve arra, hogy ne tudjam ellökni magamtól. Eszem ágában sem volt.

Szorosan a falnak döntött, két kezemet lefogta a fejem mellett, miközben ajkai finoman simogatták az enyémet.

Bár a folyosón voltunk, különösnek tűnt  hogy eddig senkit sem láttunk erre felé jönni.

Vagy lehet hogy a veszekedésünk miatt inkább elkerültek bennünket? Mindegy, ezen nem akartam gondolkodni.

Mikor Tom hirtelen elhúzódott tőlem, gyengén kinyitottam a szememet. Nem akartam hogy elengedjen.

-Szóval igaz. -  mosolyogva nekidöntötte a homlokát az enyémnek, majd megnyalta az ajkát

-Mi igaz?  - suttogtam

-A csók a legjobb módja egy nő elhallgattatására.   - egy apró csókot nyomott a számra

Egyre többet és többet akartam belőle, nem bírtam betelni a titokzatosságával, férfiasságával, egyszerűen mindenével. Fantasztikus volt.

Kicsit engedett a szorításából, majd a szemembe nézett.
-Most már tudod. -  lépett el tőlem
-És te is. - leengedtem a kezemet, majd meglepetésszerűen nekiugrottam, egyenesen kemény mellkasához szorítva vágytól felhevült testemet.
Felnéztem hatalmas szemeibe, mire elmosolyodott. Annyira elkápráztatott, nem is.. inkább elbűvölt, megbabonázott azzal az észveszejtően édes és szexy vigyorával, a kacér tekintetével, a csábító ajkaival, perzselő érintéseivel. Megőrültem érte.
Átkaroltam a nyakát, majd az ajkába suttogtam.
-Akkor is utállak. - egy apró, nedves csókot adtam a szájára
Éreztem ahogy a szívverése felgyorsul, és hirtelen eszembe jutott,  hogy még akkor sem dobogott ilyen hevesen, mikor 290 m magasról ugrottunk fejest.
Akkor én vagyok rá ilyen hatással?
-Boszorkány. - mosolyodott el

Szorosan átfogta a derekamat, majd óvatosan megcsókolt.
Tompán hallottam hogy nyílik a lift ajtaja, majd Georg és Bill, mély torokhangon idétlenül köhögni kezdenek.
Hirtelen elváltak ajkaink, és  mindketten a hang felé fordultunk.
-Ejnye, fiatalok. Még a végén valaki rátok szól.  -  mondta idióta torokhangon Bill
Felnevettünk.
-Megtört  a jég, fiúk - lányok?  -  mosolygott Georg  - Ideje volt már!
Mikor odaértek mellénk, Bill újra megszólalt.
-És a randikommandó?  - kérdezte
-Gondolom a lakosztályban. - mondtam
-Áh, köszi.- mosolygott Bill, majd az ajtóhoz lépett  - Jössz már, Georg?  -  nézett vissza
-Igen, megyek.-   mondta, majd sunyin Tomra nézett  - Mindent bele, haver!  -  vállon veregette, majd Bill után ment, egyenesen a 729 - es lakosztályba
Tom felnevetett.
-Hülyék!  - nézett rám mosolyogva
-Hogy értette azt hogy hajrá? - haraptam az ajkamba
-Fogalmam sincs. - még szélesebben elmosolyodott,  majd megfogta a kezemet és kicsit távolabb lépett, hogy alaposan végig mérjen.
Megnyalta az ajkát, majd rám kacsintott.
-Perverz!  - löktem meg mosolyogva
-Igazi szemre való teremtés. - kacérkodott  -Azt hiszem nagyon kell rád vigyáznom!  Gyönyörű vagy. - simított végig a kezemen
Elmosolyodtam.
-Te meg akkor is perverz vagy!  - haraptam az ajkamba
Szinte felfalt a tekintetével, éreztem, mintha perzselte volna a bőrömet, a nyakamat, az ajkamat.
-Csak néha!  - suttogta bele az ajkamba, majd egy vigyorral az arcán, szinte éhes vadként újra birtokba vette az ajkaimat.

***

-Sziasztok!  - jött ki vigyorogva a fürdőből Rory 

Sam, Bill és Georg az ajtó előtt terpeszkedtek, próbálták kihallgatni Tom és Ann mámoros pillanatait

-Ti meg mit csináltok?  - nézett rájuk furcsán Rory

-Css, nem halljuk!  - suttogta Bill

-Mit nem hallotok?  - kérdezte értetlenül Rory

-Szerintem elmentek .  - mondta Georg

-Ilyen hamar?  - nevetett fel Bill

-Hülye!  - lökte oldalba Sam

-Ti meg mi a fenéről beszéltek? És mégis mit csináltok az ajtó előtt?  -    húzta fel a szemöldökét Rory

-Hát csak.. ajj, tényleg elmentek. -    nyögött fel Bill, majd feltápászkodott

-Tom és Ann  összejöttek .  állt fel Samantha is

-Mi van?  - értetlenkedett Rory 

-Igen.  - állt fel Georg is  -  Bár valami gikszer lehetett, mert Ann dühösen caflatott fel, Tom épphogy utolérte a folyosón. Nem tudom mi történt, de úgy tűnik sikerült kiengesztelnie. -  mosolygott Georg

-Le vagyok maradva.  - ült le Rory a kanapéra

-Ne aggódj, én is!   -  ült le vigyorogva Sam is   -   Ha Billék nem jönnek, ki tudja mikor tudjuk meg. Lehet hogy Ann csak reggel jön vissza.

-Lehet hogy őket hallottam kiabálni?   -   kérdezte Rory

-Nos, lehet. -  vigyorgott Bill  -  Majd kiderül mi lesz.  Addig is, támadt egy óriási ötletem. 

Georg forgatni kezdte a szemét.

-Mit szólnátok ha elmennénk valahova?  Körbenézünk, megnézzük, hátha van valami jó kis buli a környéken. -   mosolygott Bill

-Szerintem ez egy nagyon jó ötlet. -  nézett rá vigyorogva Sam

-Az!  - válaszolt Rory - Adjatok 20 percet, és mehetünk!

***

-Mit szólnál, ha ma este fenn vacsoráznánk?  -  ült le mosolyogva Tom

Előtte álltam, szinte mozdulatlanul, nem tudtam mi lesz a következő lépés, egyre izgatottabb lettem.

Nevetni kezdtem.

-A tegnap estét a medence mellett töltöttük. - mondtam vigyorogva

-Ann?  - szólalt meg - Gyere ide!  -  emelte fel a kezét

Igazából nem kezdtem el gondolkodni hogy mit tegyek, még sem mozdultam. Lehet hogy túl régóta vagyok egyedül, és kijöttem a gyakorlatból? Rég kerültem közelebbi kapcsolatba egy ilyen férfival. Sőt, hozzá hasonlóval még soha.. eltekintve attól, amit ezelőtt mondtam. 

-Ann?  - szólalt meg újra

Zavartan elmosolyodtam, majd elindultam felé.

-Mi a baj?  - oldalra tűrte a hajamat és a tekintetemet fürkészte

-Öhm, ne haragudj  ha  valami hülyeséget csinálok!  -   mondtam

Tom felhúzta  a szemöldökét.

-Mit akarsz ezzel mondani?

Csak egy pillantás

Íme egy novellám :) Egy versenyre írtam, remélem tetszeni fog nektek :)

 Ez a klip ihletett meg. Gyönyörű :

Csak egy pillantás

Egy apa lány kapcsolat minden lány életében fontos és számot tevő. Sokan nem tapasztalják meg ezt az érzést, valaki apa nélkül nő fel, valakinek pedig hiába van,  nem törődik vele. Súlyos hiba, ha  a családot áldozza fel a karrierje miatt, egy gyerek nem nőhet fel szülői támogatás nélkül. Mégis sok család szenved egy szülő hiányában, van hogy kettőben. 

Az én apukám  mindig is szeretett és törődött velem, pedig volt hogy hónapokig nem láttam, tömegszámra írtam neki leveleket, már ha megkapott egyet  a sok közül, ugyan is nem egyszer fordult elő, hogy a levél vissza jött, mert nem jutott el a katonai bázisukra. Ritkán, de amikor csak tudtunk, kamerán keresztül beszéltünk, volt hogy egy perc után valami miatt megszakadt a kapcsolat, sokszor nem is tudtunk róla semmit. Szörnyű volt a bizonytalanság, de legbelül tudtam hogy megtartja  a szavát, és haza jön hozzánk. 

-Kincsem, amit mondtam, soha ne felejtsd el!  - mielőtt kilépett a házból, leguggolt és az ölébe vett

Mélyen beszívtam  a bőrkabátja és parfümje illatát, attól féltem hogy elfelejtem milyen volt, attól féltem hogy egyszer nem jön vissza, attól féltem hogy nem lesz többé ez az illat.

-Vissza jössz, mert megígérted!  - mondtam  

-Igen, a szavamat adtam, neked és a mamának!  És tudod, hogy apu mindig betartja az ígéretét, ugye?  -  furcsa volt, úgy éreztem a hangja más volt, kétségbeesett

Ma már tudom, hogy nem szabadott volna elengednem, nekem kellett volna megvédeni. 

-Apu, tudod mi a szülinapi kívánságom?  -  megtörültem a szememet.

-Na mi?  -   egy szomorú mosollyal oldalra tűrte a hajamat

-Azt szeretném hogy haza gyere. Semmi mást, csak hogy itt legyél velünk, hogy együtt fújjuk el a szülinapi gyertyáimat, hogy rajta legyél a szülinapi videón, és hogy este, mikor lefekszek aludni, még utoljára felköszöntsél. Ezt szeretném.   -  minden egyes búcsúzásnál egyre nehezebb volt, minél idősebb voltam, annál többet zokogtam a hiánya miatt.

Mikor kisebb voltam, csak azt vettem észre hogy egy nap hirtelen eltűnt, aztán hosszú idő után újra  a kedvenc bőrfoteljében ült, ölében velem, az egyetlen kislányával.

-Olyan nagy lány vagy már. Tíz éves leszel, kincsem, de apu nem tud holnap haza jönni. -   a tekintete már nem hogy szomorú, de elkeseredett és fájdalmas volt

Amint ezt kimondta, zokogásba kezdtem, és szorosan átöleltem. Nem akartam elengedni, nem akartam hogy újra egyedül hagyjon.

-Ne haragudj, kincsem, kérlek. -  az arcát apró vállaimra hajtotta, éreztem hogy a könnyei eláztatják a felsőmet

-Ne menj el!  - mondtam elkeseredetten

Szorosabban ölelt magához.

Mindig is tudtam hogy  erős,  tartja magát még akkor is ha búcsúzásról van szó, de akkor valami megváltozott. Mintha tudta volna hogy nem tér vissza, tudta, de mégis elment.

-Erős kislány vagy Cassie, egy nap olyan leszel mint én. - mondta  -  Mivel nem leszek itt a szülinapodon, most szeretném átadni az ajándékot.  -  felállt, majd  a gardrób felé sétált és kivett belőle egy kék csomagolású dobozt, hatalmas kék masnival megkötve,  majd felém nyújtotta -  Boldog Születésnapot kislányom!  - leguggolt, majd a kezembe adta

Megtörültem a szememet, majd  a doboz felé nyúltam és óvatosan kivettem a kezéből

A doboz egy baseball sapkát rejtett, pont ugyan olyat, amilyen neki is volt. Tört fehér színű, közepén egy  fekete sassal.

Kivette a kezemből, majd a fejemre rakta.

-Erős vagy mint apa, és legyőzhetetlen. - mondta, majd megsimogatta az arcomat, és egy puszit nyomott a  fejemre

Erős és legyőzhetetlen, erős és legyőzhetetlen.

Láttam ahogy távolodik, ahogy beül a kocsiba és elmegy, láttam ahogy utoljára rám néz, és azt mondja:

-Erős és legyőzhetetlen.

Mert akkor láttam őt utoljára. Leges legutoljára.

Mert nemsokkal azután hogy elment, egy nap, mikor egyedül voltam otthon, valaki csengetni kezdett.

 Lassan a bejárat ajtóhoz mentem, majd kinyitottam. Két autó állt a házunkkal szemben, és három egyenruhás férfi állt a lépcső alján.

Szótlanul néztem rájuk, mikor is az egyik ellépett a másik kettő mellől, és  felém tartott.

Álltam a tekintetét, tudtam hogy történt valami, még sem szólaltam meg.

Csak vártam.

Aztán az egyik egyenruhás megállt előttem, majd leguggolt, és a kezében lévő baseball sapkát nyújtotta felém.

Az Övé volt. Apa sapkája, ugyan az, mint amit én kaptam tőle a születésnapomra.

Csak néztem, néztem az egyetlen dolgot, ami a legjobban  emlékeztetett rá, és tudtam. Tudtam, hogy hazudott, tudtam hogy megszegte a szavát. 

Még sem jön haza, soha többet. Mikor elment, akkor láttam őt utoljára.

Leges legutoljára. 

Mégsem voltam erős és legyőzhetetlen, mert egy pillantás kellett hozzá hogy megértsem, és elfogadjam hogy nincs többé, és soha nem jön vissza.

Csak egy pillantás, és a sorsom meg pecsélődött 

Tizenöt évvel később esküt tettem a hazámért és a bajtársaimért. Esküt tettem hogy segíteni fogok az embereken a szükségben, esküt tettem hogy megvédem a bajtársamat és a hazámat akár az életem árán is. 

Úgy, ahogy Ő tette, az életét adta, a becsület és önfeláldozás előtt hajolt meg, ellenszegülve egy másik esküjének.

Hogy haza jön.

Az ünnepség alatt csak is az apámra tudtam gondolni, vajon büszke lenne rám, büszke lenne  egy szem lányára akit erősnek és legyőzhetetlennek nevezett? Akihez ez volt az utolsó szava?

A tömegben megláttam anyám arcát, aki könnyekkel küszködve integetett nekem, majd magasra emelte  a sapkát, ami az Övé volt. Úgy éreztem mintha ott lett volna, ott volt mikor megkaptam a katonai rangot, ott volt mikor felolvasták a nevemet, ott volt, mikor vigyázva álltam, és titkon egy könnyet ontottam, mert sikerült. Talán egyszer én is olyan leszek mint Ő. Erős, de soha sem legyőzhetetlen. Nincs legyőzhetetlen ember, nem létezik, soha nem is létezett.

-Büszke vagyok rád,Cassie! - anya potyogó könnyekkel ölelt magához, mikor az ünnepség végén  teljes harci díszben  álltam előtte, mint egy igazi katona.

-Köszönöm anya. -  mondtam

-Apa büszke lenne rád!  - suttogta, majd egy puszit nyomott az arcomra

Halványan  elmosolyodtam. 

-Olyan jó volna ha itt lenne velünk. - mondtam - Hogy kimondja. Büszke vagyok rád!

Anya gyengéden eltolt magától hogy a szemembe nézhessen.

-Mindig is büszke volt rád Cassie! És ez így is marad! -  mondta

-Igen, így marad. - suttogtam, majd a tekintetem anya kezében lévő sapkára vándorolt

-És mikor indultok?  - kérdezte 

-Ma este. Kaptunk öt óra kimenőt, úgy hogy elmehetnék ebédelni, mit szólsz hozzá?  - kaptam el a tekinetetemet

Anya furcsán nézett rám.

-Rendben, menjünk. - mondta 

Egy mosolyt erőltettem az arcomra, majd a kijárat felé indultam, magam mögött hagyva a tömeget.

Miután hazamentünk, civil ruhába öltöztem és anya kedvenc éttermébe mentünk ebédelni. Egész úton nem szóltunk semmit, én némán figyeltem az utat, Ő pedig  a kezében lévő dobozkát szorongatta, amiről fogalmam sem volt hogy mi lehet.

Az étteremhez érve leparkoltam, majd mikor kiszálltunk a kocsiból, anya megállított.

-Cassie, szeretném ha ezt a pár órát amit még együtt töltünk, ne beszéljünk sem a rossz dolgokról, sem  a katonaságról. Szeretném ha jól éreznéd magad, kincsem!  - mondta

Igazából nem értettem hogy miért mondja ezt, de bólintottam. Aznap volt a húszon ötödik születésnapom, és bár tudtam  hogy este jó időre elutazom, próbáltam én is csak a jó dolgokra gondolni. Nehéz vol, ennyi év után is.

Mikor beléptünk az étterembe, óriási tömeg fogadott, egy hatalmas "Boldog Születésnapot Cassie" felirattal. 

Egy szót sem tudtam szólni, nem számítottam rá, hogy meglepetésbuli fog várni.

-Boldog Születésnapot!  - sorjában jöttek hozzám az emberek gratulálni születésnapom és a kinevezésem alkalmából. Még Harry Davidson is.

-Gratulálok Cassie!  - adott két puszit 

-Én is gratulálok neked, Harry! - ő is akkor kapta meg katonai rangját, mint én.

Kb. öt évvel lehetett idősebb nálam, és volt egy kisfia is, aki pár hónappal ezelőtt töltötte be a nyolcat.
Fiatalabb volt, mint én, mikor elvesztettem az apámat.
-Ne haragudj, de mennem kell! Megígértem Adamnek hogy ezt a pár órát vele töltöm. Majd még úgy is találkozunk!  -  mondta
-Persze, menj csak. - mosolyodtam el - Köszönöm hogy eljöttél!

Akik azt mondják szörnyű a háború, mert sokan meghalnak, igazuk van. Persze hogy igazuk van, hiszen naponta halnak meg úgy emberek, hogy rosszkor voltak rossz helyen. Abban a reményben mentek el, hogy a családjuk valamikor megbocsájt nekik, amiért itt hagyta őket.
Vajon a családos apák mit mondanak a gyermeküknek, mikor kimennek az ajtón? Vajon hitegetik őket? Vajon velük sírnak? Szörnyű az elmúlás, szörnyű ha könnyezünk. Szörnyű ha egy ember meghal.
Sok minden lejátszódott bennem, ami az elmúlt tizenöt évben történt, sok mindent  kellett átgondolnom, feldolgoznom, megértenem hogy egyszer minden megváltozik akár jó, akár rossz irányba.
Düh, kétségbeesés, szomorúság, honvágy  - mindet megtapasztaltam már a szörnyű robbanások közepette , mikor az ember akár egy pillanat törtrésze alatt a földre kerülhet, és élettelen teste még utoljára az otthonába vágyódik. Ha csak egy pillanatra.

-Cassie, fedezz!  - Harry felém fordult, én pedig bólintottam
A semmiből tűnt fel az ellenség, mikor gyógyszereket akartunk átszállítani egy másik bázisra, de még út közben ránk támadtak. Az egyik kocsit felrobbantották, valószínűleg  mindenki meghalt, mert még jajveszékelést sem hallottunk.
Harry és én az egyik kocsi mellett voltunk, nem maradt sok lőszerünk, de Ő ragaszkodott hozzá, hogy üssünk rajtuk, mert nem maradtak sokan, a legtöbbet  megöltük, így nagyobb esélyünk volt, hogy élve kijussunk onnan.
-Nem, ne menj ki, mindjárt jön a segítség!  - mondtam
-Csak fedezz, Cassie!  - mondta
Felállt, és lőni kezdett, megállás nélkül. Minden olyan gyorsan történt, hirtelen arra lettem figyelmes, hogy abba marad a fegyverek ropogása, majd Harry felém néz, és elmosolyodik.
Kétségbeesetten néztem rá, majd felálltam.
-Megöltük őket.  - mondta
Elindultam felé, mikor hirtelen újabb lövéseket hallottam, szinte reflexszerűen lefeküdtem a földre, majd a fegyveremért nyúltam, és a felbukkanó ellenségre kezdtem tüzelni, aki pár másodperccel később holtan zuhant a porba.
Harry felé kaptam a  fejem, majd ordítani kezdtem.
-Harry!  - kúszni kezdtem a porban, és a mozdulatlan test felé siettem
Harry nem mozdult.
Az ölembe raktam a fejét, majd körbe néztem. Láttam a távolból közeledő kocsikat, akik a megmentőink voltak.
-Itt a segítség, Harry! Tarts ki!  -  kétségbeesetten néztem ide - oda, mikor hirtelen elkapta a kezemet.
-Cassie. -  már a szájából is folyott a vér, de megpróbált beszélni
-Csak tarts ki, Harry! Nem hagyhatsz itt, megértettél?  - a hangom hisztérikus volt, kétségbeesett voltam
-Cassie.. kérlek add ezt oda Adamnek!  -  a kabátja alá nyúlt, majd  a nyakáról letépte  a dög cédulát, és a kezembe nyomta.
-Ezt add oda a fiamnak!  - mondta
-Harry, kérlek! Nem adhatod fel! Megígérted neki, hogy haza mész, nem igaz?  -  a szememből ömleni kezdtek a könnyek. Nem akartam látni, hogy Harry feladja, és megszegi az ígéretét.
-Cassie, kérlek! Add oda neki!  - szorította meg a kezemet -  Sajnálom!
-Nem, nem hagyhatod itt őt, kérlek. Mi lesz vele? Harry!  -   kiabálni kezdtem
-Mondd meg neki hogy szeretem! Mondd meg  neki, kérlek!
-Megígérted neki! Ne szegd meg a szavad!
-Nem szegem meg. Vigyázok rá!

Vajon Ő is ezt mondta? Vigyázok rá? Vigyáz rám? Vigyáz rám úgy, hogy én nem láthatom? Hány gyereknek kell felnőnie apa nélkül? Hány gyerek kap naponta rossz hírt?
Ott álltam a ház előtt, kezemben a  cédulával, amit Harry a kezembe adott. Csak álltam, és néztem. Tettem egy lépést, majd mikor az ajtóhoz léptem, beugrott egy emlék kép. Egy kislány volt benne, aki mozdulatlanul várta, amint az előtte álló egyenruhás kimondja a szót, amitől azóta rettegett, mióta az apja először elment. A lánynak csak egy pillantás kellett, tudta hogy vége. Amitől félt, bekövetkezett.
Vettem egy mély levegőt, majd az ujjamat a csengőre raktam és megnyomtam a gombot.
Nem telt bele pár másodperc, és az ajtóban megjelent egy aprócska kisfiú, éppen akkora volt, mint az emlékeimben lévő kislány.
Rám nézett,  és mozdulatlan maradt. Levettem a katonai sapkámat, majd kinyitottam a tenyeremet.
Lepergett előtte minden, tudta hogy mi történt.
Adam tekintete a kezemhez tévedt, majd újra a szememre.
Úgy nézett rám, mint a kislány tízen öt évvel ezelőtt az egyen ruhás tisztre. Lepergett előtte minden.
Csak egy pillantás kellett hozzá.
Láttam ahogy apró arcán végig folyik egy könny, majd még egy, és még egy. Sírni kezdett, én pedig lehunytam a szememet.
Pedig mindketten megígérték, mégis megszegték az esküket.
Elég volt egy pillantás is.

"Egy katona mindig parancsokat követ, de egy harcos csak a szívét követi."