9 hónap/ 2. rész

Újra itt. Végre elkészültem a novella 2. részével, remélem örültök neki, és kapok pár építő jellegű kritikát!
:)

Mikor felnéztem a férfira, hirtelen egy szót sem tudtam kinyögni. Reggel annyira nem néztem meg magamnak, de most, mikor közvetlenül mellettem ült egy halvány mosollyal az arcán, észrevettem milyen férfias vonásai vannak.

Tessék? Miket beszélek?

Zavartan megráztam a fejemet, majd csendben megszólaltam.

-Ühüm.. köszönöm szépen. -  kortyoltam bele rögtön a forró italba

-Csak óvatosan hölgyem, meg ne égesse magát. -  szólalt meg mosolyogva a férfi

-Miattam nem kell aggódnia. -  éreztem amint a tűzforró ital végig égeti a torkomat, amitől legszívesebben végig kapartam volna  a faasztalt.

A férfi felnevetett.

-Igen, látom. - nevetett

-Mondja, jól szórakozik?  -  szólaltam meg, mikor végre enyhülni kezdett az égető érzés

-Igen, köszönöm hogy megkérdezte. -  bólintott szórakozottan

Összeszűkült szemekkel néztem rá.

-Nem is tudtam hogy itt dolgozik. -  mondtam

-Honnan is tudná? Reggel majdnem megölt a tekintetével, gondolom ki nem állhat. -  könyökölt az asztalra

-Jók a megérzései.  - kevergetni kezdtem  a forró csokimat

-Hm..  -  követte a tekintetével a mozdulataimat  -   De kiengeszteltem, nem igaz? Kifizettem a kávéját.

-Nem kértem meg  rá!  - néztem rá, majd felhúztam a szemöldökömet.

-Á, értem. -  mosolyogva hátradőlt a széken, majd két kezét összekulcsolta  a tarkóján

-Most meg mi van?  -  kérdeztem

-És a  forrócsoki? Azzal is megvesztegettem. -  mondta

-Nem igaz, mert már kifizettem.  - kortyoltam bele ismét

Nevetve csóválni kezdte a fejét.

-Maga aztán..

-Mondja csak, mi vagyok?

Hatalmas barna  szemei csak úgy csillogtak a nevetéstől, hófehér fogsora  tündökölt a jókedvétől. Még életemben nem láttam hozzá hasonlót. Természetesen nem éreztem semmit, ismétlem semmit, mikor rá néztem.

Nem.. hát persze hogy nem...

-Valami miatt zavarba hozott, hölgyem. -  mondta

-Igazán? Nem állt szándékomban. -  mondtam

-Természetesen.  - bólintott mosolyogva  - Pedig ha egy ilyen csinos és elbűvölő hölggyel találkozok mint Ön, rögtön az az első dolgom, hogy bemutatkozzak. De kegyed teljesen összezavar engem. -  mosolygott

Hatalmas szemekkel néztem rá. Vajon létezik még ember, aki így beszél mint ez a férfi? Nem hiszem, manapság az udvariasság nem divat a hímneműek között. A saját bőrömön tapasztaltam.

-Öhm.. -  nevettem fel zavartan  - Nagyon kedves Mr...

A férfi felnevetett.

-Tom vagyok, Tom Kauiltz. -  nyújtotta  a kezét

Mikor kezet akartam fogni vele, elkapta a jobb kezemet, és egy apró csókot adott rá, én pedig meglepetten néztem mosolygó arcára, furcsa mód tele volt vidámsággal.

-Robin vagyok. -  mondtam halkan

-Nagyon örvendek Robin!   -   mosolygott, majd elengedte a kezemet

Nyeltem egy nagyot, majd újra belekortyoltam az italomba.

Ez a férfi.. nem találtam szavakat.

-Mondja, nem kéne dolgoznia?    kérdeztem

-Nem, már tíz perce lejárt a  munkaidőm, de mikor megláttam Önt, gondoltam kihozom a rendelését, és haza kísérem. -  mondta

-Igazán? És honnan veszi hogy nem  akar valaki más haza kísérni?  - kérdeztem

-Megérzés, kedvesem.  -  mosolygott

-Ohh, és ha azt mondom, hogy már vár rám valaki?   -  mosolyogtam

-Akkor az illetőnek pechje van, mert ma én fogom haza kísérni. -  mondta

Nevetve dőltem hátra   a székben, egyszerűen nem tudtam szóhoz jutni. Ez a férfi vagy teljesen meghibbant, vagy valóban ilyen kedvesen ragadós, és szereti húzni a nők idegeit. Fogalmam sem volt mit gondoljak, pedig a férfiakat volt időm rendesen kielemezni és megismerni. De most ott ültem értetlenül, azon gondolkodva, hogy mit akar tőlem. Nyilván valóan flörtölt, de valami akkor sem stimmelt vele.

-Nahát, maga aztán nagyon lelkes. És mi van, ha nemet mondok? Különben sem megyek haza.  - mondtam

-Miért? Már sötétedik, és egy ilyen gyönyörű nőnek nem szabad egyedül mászkálni a sötét utcákon. -  mondta - Én viszont tudok vigyázni magára.

-Hát, sajnálom Tom, de nem.  - mosolyogtam

-Ejnye!   - dőlt hátra  - Pedig szívesen hazakísértem volna. Na majd máskor!

Felnevettem.

-Honnan gondolja hogy lesz "máskor"?  -  kérdeztem

-Csak szimplán optimista vagyok, ennyi az egész. -  vont vállat

-Egy optimista pincér. Kedves. -  mosolyogtam

Újra felnevetett, majd a kötényét az asztalra rakta.

-Nem az a főállásom. Fényképész vagyok, de ahhoz, hogy megnyithassam a kiállításom, nincs elég pénzem, így elég sok munkahelyem van.  - mondta

Bólintottam. Egy férfi, aki az álmait kergeti. Kergeti, de vajon mikor valósítja meg?

-Egy kiállítás.. és már megvannak a fotói?  -  kérdeztem

-Még nem tökéletesek. Hiányzik pár egyedi kép. -  mondta

-Mire gondol az egyedi alatt? Miket fényképez? Tájat? Embereket? -  kortyoltam bele az italomba

-Igazából a pillanatokat szeretem megörökíteni. Sétáló embereket, szemergő esőt, a mindennapi dolgokat, cselekedeteket. Nincs annál szebb, mikor elkapom az élet apró mozdulatait. Maga szerint hülyén hangzik?  - mosolygott

Elgondolkodtam. Egyáltalán nem hangzott hülyén, sőt..  érdekes, de mindeddig a férfiakkal csak olyasmikről  beszéltem, hogy milyen kockás a hasuk, mennyit járnak gyúrni, és hogy mennyi pénzük van. Mondjuk az túlzás hogy beszéltem, leginkább ők voltak azok, akik magyarázták, én pedig halálra untam magam. De most.. valami miatt érdekelt ez az egész.

-Egyáltalán nem hangzik hülyén. Ha ez teszi boldoggá, ezt kell csinálnia. -  mondtam nemes egyszerűséggel

Tom elmosolyodott.

-Ez tesz boldoggá. -  mosolygott   - És önt, mi teszi boldoggá?

-Úgy érti, mi az amit szeretek csinálni?  - kérdeztem   - Állatorvos vagyok.

-Vagyis szereti az állatokat. -  bólintott mosolyogva

-Vagyis szeretem az állatokat. Bár néha nem szeretem amit csinálok, van hogy nagyon szörnyű dolgokat látok  a rendelőmben. -  mondtam

-Hát, minden jóban van valami rossz. -  mondta

-Ez így van. Még abban is, hogy találkoztunk. -  mondtam

Tom felhúzta a szemöldökét.

-Vagyis Ön szerint is jó dolog hogy így egymásba botlottunk.  -  mosolygott

Sejtelmesen oldalra hajtottam a fejemet, majd megittam a maradék forró csokimat.

-Hát, az maradjon az én titkom. -   tettem le  a poharat, majd hátra fordultam a kabátomért

-Máris menni akar?  -   mozdult meg ő is

-Igen, valaki már vár rám. -  mosolyogtam

-Ejnye. -  harapott az ajkába   - Csak nem a férje?

-Nem. -  álltam fel  

-Akkor  a  vőlegénye?  -  kivette a kabátot a kezemből, és rám segítette

-Nem. -  tűrtem ki a hajamat a kabát alól, majd felé fordultam

-Akkor a barátja?  -  fonta össze a kezét  a mellkasán

-Egyik se talált. -  a vállamra raktam a táskámat, és mosolyogva rákacsintottam

Elindultam a kijárat felé, majd mikor Tom utánam szólt, megfordultam.

-Akkor a barátnője? Mondja el, Robin!  -  nevette el magát kínjában

Elmosolyodtam.

-Az öcsém. -  válaszoltam, majd kiléptem a kávézóból, egyenesen a hűvös és szeles utcára

Még utoljára vissza néztem a kávézó fényeire, ahol az ablakon keresztül Tom jókedvűen nevetett, majd megrázta  a fejét, és  sarkon fordult.

Fogalmam sincs miért, de egész úton csak mosolyogni tudtam.

Egy férfi sok év után mosolyt tudott csalni az arcomra.