9 hónap/ 1. rész

Végre meghoztam a várva várt novella első részét! Jó olvasást! :)

Magányos voltam és elkeseredett, nem láttam más megoldást. Az eddigi férfiak, akikkel kapcsolatom volt, nos említésre sem méltóak, én pedig vészesen közeledni kezdtem a 30 - hoz. 

Gyereket akartam, ez volt az álmom, már az sem érdekelt hogy egyedül kell felnevelnem, azt akartam hogy legyen egy aprócska teremtés, aki körbe ugrál, és boldogan mondja hogy "Szeretlek mami". 

Mindennél jobban vágytam rá, a szerelemről pedig egy életre lemondtam, így a mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttem.
Az orvos természetesen figyelmeztetett hogy az első próbálkozás általában kudarcba fullad, de én teljes erőbedobással indultam neki, bíztam abban, hogy igen is sikerülni fog.
Igazából nem volt kellemetlen, egész végig azon tűnődtem, hogy ha megszületik fiú vagy lány lesz, mi lesz a neve, mikor mondja ki azt, hogy szeretlek mami, mikor kezd el járni... könnybe lábadtak a szemeim.
Mikor végeztem, lehunytam a szememet.
-Kész vagyunk, Robin. -  nézett rám az orvos
-Végre.  -  szólaltam meg
A barátaimnak nem nagyon tetszett hogy feladtam a szerelmet, és hogy egyedül akarom felnevelni a gyerekemet, próbáltak lebeszélni, azt akarták hogy randizzak tovább, elvégre van valahol egy férfi, aki csak is rám vár.. bla - bla. Na persze. Nem is akartam róluk hallani..
Miután felöltöztem és elköszöntem az orvostól, rögtön megcsörrent a mobilom.
-Robin, élsz még? -  hallottam meg Dave kétségbeesett hangját
Dave az öcsém volt, nálam négy évvel fiatalabb, főiskolás hallgató és kezelhetetlen alak volt, ő is mint a legtöbben, megpróbált lebeszélni erről az egészről.

-Nyugi öcsi, minden oké.  -  nyomtam meg a lift gombját
-Nem fájt? Nem érzed, mintha valami kiakarna törni a pocakodból?  -  kérdezte
-Normális vagy?  -  nevettem fel   - Túl sok filmet néztél.
-A kedvencem az Alien. -  mondta
-Jaj, Dave. - mikor kinyílt  az ajtó,  beléptem a fülkébe
-Figyelj, Robin, nem tudnál nekem a jövő hétig kölcsönadni száz dolcsit? Kicsit le vagyok égve. -  mondta
-Bajba kerültél?
-Nem, szó sincs róla, csak az egész fizetésem elmegy a lakbérre. Az a kevés pénz amit az étteremben keresek..- kezdett bele
-Hányszor mondtam neked hogy költözz hozzám?  -  mondtam
-Én meg hányszor mondtam  hogy nem, mert nem akarok beleavatkozni a nővérem életébe. -  mondta
-Jaj már!   - nyílt ki a lift ajtó, mire kiléptem és elindultam a kijárat felé  -  Nagyon jól tudod hogy nem lennél a terhemre. Az öcsém vagy, az a dolgom hogy vigyázzak rád!
-Hogy vigyázz, és nem hogy eltarts!  - mondta
-Jó, tudod mit? Nem vitatkozom!   -  mondtam   -  Amint végeztem a rendelőben, felugrok hozzád, rendben?
-Rendben tesó!  -  mondta  - Vigyázz magadra!
-Te is. Szia. - letettem a telefont
Útközben megálltam a Starbucksnál, szükségem volt egy jó erős kávéra.
Mialatt vártam, hogy az előttem lévő végezzen, azon tűnődtem, vajon sikerült elsőre teherbe esnem, vagy még nagyon sok kezelésen kell részt vennem ahhoz hogy egy természetesnek tűnő álmom végre valóra váljon?
Reflexszerűen a hasamra raktam a kezemet és halványan elmosolyodtam.
Mikor ez előttem álló már fizetett, én is előkaptam a  tárcámat, mikor is valaki hirtelen elém vágott, és szó szerint ráesett a pultra.
-Ahh, végre. Egy hatalmas adag kávét szeretnék cukorral, és tejszínhabbal. -   mondta
Kérdőn néztem rá.
-Már elnézést!  - kopogtattam meg a vállát
-Hah?  -  nézett hátra
-Már elnézést, de én jövök. Menjen a sor végére. -  mutattam a hátam mögé
-Ugyan már kisasszony! Az életem múlik azon, hogy ne késsek el. Ezt igazán elnézhetné nekem. -  mondta mosolyogva
Meglepetten néztem rá. Hatalmas barna szemei voltak, hosszú, lófarokba fogott haja, és erős, férfias vonásai , de olyan szemtelenül vigyorgott, hogy még életemben nem kívántam senkit sem ennyire felpofozni.
-Na ide figyeljen!   - emeltem fel a mutatóujjamat -  Én itt állok már negyed órája..
-Sajnálom!   - mosolygott, majd a pult fel fordult, elvette a kávéját, és kifizette  - Maga jön!  - fordult felém
Gúnyos grimaszt vágtam , és a pult felé fordultam.
-Ne fáradjon kisasszony! Már kifizettem a kávéját. -   nézett rám   -  Még egyszer elnézést a kellemetlenségért! További szép napot!   - mosolygott rám, majd szerencsétlenül felvette hatalmas táskáját, és kiment az ajtón
Az eladó a kezembe nyomta a pohár kávémat, mire  egy halvány mosollyal az arcomon elvettem és belekortyoltam.
Észre sem vettem, hogy kifizette és nekem is kért egy kávét. Udvariatlan lenne? Talán annyira nem..
Sarkon fordultam és sietősen kapkodni kezdtem a lábaimat. Még be sem tettem a lábamat a rendelő ajtaján, de Audrey, az asszisztensem és egyben a legjobb barátom, rögtön nekem esett.
-Na mesélj, Mi volt? Fájt? Nem is érezted? Fiú vagy lány lesz? Milyen színű ruhácskát vegyek neki?  -  úgy kapkodta a levegőt, szinte nem is hagyott szóhoz jutni.
-Nyugi, nincs gond, nem fájt, és fogalmam sincs hogy sikerült vagy sem. - tettem le a kabátomat, majd a hajamba túrtam
-Ezt meg hogy érted?  -  kérdezte
-Úgy, hogy az orvos figyelmeztetett, hogy nem biztos hogy rögtön első próbálkozásra sikerülni fog. -  mondtam
-És?
-Nincs és.. -  nevettem fel  - Én bízok benne.
-Hát még jó.- Már csak az a kérdés, hogy mikor találsz magad mellé egy apát is.  - mondta
-Nincs rá szükségem. és ezt már ezerszer elmondtam. -  kaptam fel a köpenyemet
-Lehet hogy ezt mondod, de biztos vagyok benne, hogy nem így gondolod.  - mondta
Égnek emeltem a szememet.
-Annyira imádom hogy te mindig jobban tudod hogy mit gondolok. -  mondtam
-Erre vannak a barátok, na meg az asszisztensek . - kacsintott
-Erre bizony. -  mosolyogtam rá
A nap hátra levő részében a munkámra koncentráltam, délután behoztak a rendelőbe egy sérült német juhászt, akit elütött a kocsi.
-Elfertőződött a lába. -  mondtam   - Le kell fertőtleníteni. Audrey, hozz kötszert!
-Hozom!  -   szólalt meg, majd már indult is
Miután bekötöttem a  kutyus lábát, óvatosan végig simogattam a hátát, majd a gazdája felé fordultam.
-Hogy történt?  - kérdeztem
-Elszakította a pórázt és rohanni kezdett, utána jött egy autó, és elütötte. -  magyarázta a kutyát nézve, és megsimogatta a fejét
-Értem. -  bólintottam   -  Nincs belső sérülése, a kocsi a lábát kapta el, de felírok antibiotikumot is, nehogy elfertőződjön a seb. Pár nap múlva   várom önöket kötözésre. -  írtam meg a receptet
-Köszönöm doktornő!   - mondta a nő, majd elvette a receptet
-Audrey, segítenél kivinni a hölgynek a kutyát?  -  fordultam felé
-Természetesen. -  bólintott
Bár szerettem a munkámat, de az ilyen esetekben mindig  elgondolkodtam hogy jó hivatást választottam e.
Szívszorító, ha egy kutyát ilyen állapotban látok, mégis félre kell tennem az érzelmeimet. Néha pedig elég nehéz.
-Akkor mára végeztünk?  -  jött vissza Audrey
Megmostam a kezemet, majd levettem a köpenyt és a fogasra akasztottam.
-Igen. -  sóhajtottam
-Hey, jól vagy?  -  jött közelebb hozzám
-Igen, csak szükségem van egy  kis kávéra.  - mondtam
-Biztos?
-Igen, biztos. -  felkaptam a kabátomat, majd felvettem  -  Még Davidhez  is be kell ugranom.
-Minek?
-Megbeszéltük hogy találkozunk munka után. -  vettem föl a táskámat is  -   Bezárod a rendelőt?
-Persze. Te meg pihend ki magad, megértetted?  -  emelte fel a mutatóujját
-Igen is mami. -  mondtam, majd intettem neki   - Köszi a mai munkát. Szia!  -  léptem ki a az ajtón
Délután öt körül lehetett, de már sötét volt. Fújt a szél, rajtam pedig csak egy vékony kabát volt, fogalmam sem volt arról,  hogy ennyire le fog  hűlni a levegő.  Már szinte vacogtam, így arra jutottam, út közbe beugrok egy kávézóba.
Kellemesen megcsapott a meleg levegő, mikor beléptem az ajtón. Nem volt tele a helység, mégis elegen voltak, így nem éreztem kellemetlenül magam.
A pulthoz sétáltam és kikértem egy forró csokit, majd az egyik üresen álló asztalhoz mentem. Levettem a kabátomat és a székre akasztottam, majd dörzsölgetni kezdtem a tenyeremet hogy egy kicsit felmelegedjen.
-Szép napot hölgyem!   -    letették elém a forró csokimat, majd hirtelen leült mellém egy ismerős férfi. Történetesen az, aki reggel pofátlanul elém vágott, majd kiengesztelés képpen kifizette a kávémat.