Vakáció extrákkal 2. évad/ 1. rész/ Azok a szürke hétköznapok

Sziasztok. Mint mondtam, a napokban hozom a 2. évad 1. részét, és lám, el is készültem vele. 

Eléggé szokatlan lett, úgy értem, furcsa volt írásba foglalni mindezt, de igyekeztem a legjobbat kihozni belőle, remélem tetszeni fog nektek! Jó olvasást, számítok a véleményekre! 

Szeptember közepénél jártunk már, a helyzetem nem változott. A munkahelyemen felmondtam, vagyis az enyhe kifejezés, inkább kirúgattam magam, ugyanis a sok rossz után úgy döntöttem, hogy a pocsék munkahelyemet is a múltamnak akarom tudni.

- Mégis mit képzelsz, szivi? – a főnököm azt hitte, hogy valamelyik olcsó kis barátnőjével beszél, aki megengedi neki ezt a lekezelő stílust, de én több év gürizés és felesleges stressz után úgy döntöttem, véget vetek ennek

- Szivi? Már megbocsásson, de nem vagyok sem a szivije, sem a barátnője, hanem eddig az alkalmazottja voltam, és tudja mit, dugja föl magának a rohadt tíz dolcsis fizetésemelését is.

- Már megbocsáss drágám, de nem jöhetsz vissza úgy a szabadságodról, hogy felmondasz. Tudod, a felmondási idő egy hónap. – azt hitte, megijeszt

- Csakhogy nekem bőven van annyi szabadságom, úgyhogy arra az időre ki is veszem, és nem tehet ellene semmit, én ugyanis egy percet nem fogok itt többet dolgozni, rohadtul elegem van magából, a szar fizetésből, de leginkább a maga ocsmány, önelégült hörcsög képéből. És tudja mit, ha megpróbál keresztbe tenni nekem, feljelentem zaklatásért is.  – ugyanis nem egyszer fordult elő, hogy megpróbált kikezdeni velem az évek során

Gusztustalan.

- Ezt még nagyon megbánja. – kezdett fenyegetőzni

- Szóval nyilvánosan megfenyeget?  - néztem körbe az étteremben

Eszeveszett tekintetét elkapta rólam, majd vörösödő képéhez emelte a kezét.

- De most te is megfenyegettél. – szűrte a fogai között

- Megint letegezett. – mondtam – Pedig soha nem tegeztük egymást. Hiába, vagy beleegyezik, vagy az ügyet a rendőrségre, majd a munkafelügyeletre viszem.

- Mégis mióta lett ilyen nagyszájú, és.. és..  nem is tudom, nagyon megváltozott amióta vissza jött. – hebegett

Meglepődött rajtam, rajtam, aki mindig hagytam magam ha bántottak, beszóltak, megaláztak, kihasználtak. Soha nem szóltam vissza senkinek, soha nem szóltam azért, hogy fizessék ki a túlóráimat, és azért sem, ha megfenyegettek, mindig csak tűrtem és tűrtem, de a történtek után elegem lett.

- Megváltoztam. – mondtam -  És most, ha megengedi, itt van a felmondásom.

***

- Tom, csinálj már valamit a rohadt cuccaiddal, nem férek el tőlük! – Bill majdnem hasra esett a szoba közepén lévő ruha és sörös doboz kupacon

- Ez az én szobám, ha nem tudnád. – morogta az ágyából, majd átfordult a másik oldalára

Bill felsóhajtott, elege volt már ebből, tudta, ha a testvére továbbra is így folytatja, abba vagy beleőrül, vagy teljesen kikészíti magát.

- Na gyerünk, kelj fel az ágyból, már fél egy is elmúlt. – ragadta meg a takaróját

- Korán van még. – dünnyögte, majd a fejére húzta a takarót

Bill dühösen felpattant az ágyról, majd kirántotta a függönyt, és kinyitotta az ablakot.

- Olyan szag van itt, mintha valaki meghalt volna. – jegyezte meg

- Bill, húzzál innen ki, hagyjál már élni egy kicsit. – morogta dühösen a takaró alól Tom

- Élni? Ezt nevezed életnek? -  mutatott körbe az ifjabb, majd dühösen lerángatta testvéréről a takarót  - Szedd össze magad, itt az ideje, hogy elfelejtsd. Nem jön vissza hozzád, Tom. Már mindent megpróbáltál, de Ann hallani sem akar rólad. – közölte vele

Ez tény volt. Tom tudta, hogy Ann nagyon haragszik rá, de azt egyszerűen nem bírta megemészteni, nem bírta elfogadni, hogy amit ő állít, az teljes mértékben félreértés volt. Igen, Andreassal, a legjobb barátjával beszélt, és igen, a volt barátnőjéről volt szó, de Ann teljesen félre értette a helyzetet, azt hitte, hogy róla beszél olyan lekezelően, azt hitte, hogy ő rajta akar túltenni, azt hitte, hogy már nem szereti, hogy ő csak egy játék volt számára, csak kihasználta.

Pedig ez nem igaz, és ez fájt neki a legjobban, Ann még csak esélyt sem adott neki arra, hogy megmagyarázza, szóhoz sem hagyta jutni. Tisztában volt azzal, hogy még  a volt barátnőjéről sem kellett volna így beszélnie, hiszen nem ártott neki, de ő csak egy játékszernek tartotta. Azt is tudta, hogy ha fordítva lett volna, még talán ő is félreértette volna  a helyzetet, de nem így lett.

Mégis miért nem akarja meghallgatni? Hiszen ez nem olyan nagy ügy, vagyis most már igen, de Ann makacsságát egyszerűen nem lehet megtörni, semmivel nem hatott rá az elmúlt hetekben, nem bírta elérni, hogy szóba álljon vele, még csak kapcsolatba sem tudott jutni vele, teljesen tanácstalan volt.

Annyira szerette, még soha életében nem szeretett így senkit, és azt hitte, hogy nem is fogja megtapasztalni ezt az érzést. Pont ezért volt olyan fájdalmas a hiánya.

- Tom, kérlek.. – kezdett bele Bill

- Sam sem tud újat mondani? – vágott közbe

- Mégis miről? A helyzet nem változott. Nem akar téged látni.

- Komolyan mondom.. – Tom dühösen felült az ágyon – Hogy lehet valaki ennyire önfejű, makacs, dacos, sértődős. – pattant fel hirtelen, majd szétdobálta a kupacot, hogy keressen magának egy valamire használható nadrágot – Miért kell így viselkednie? Miért nem hallgat meg?

- Tom, én hiszek neked, tudom, hogy nem róla beszéltél, de ha fordítva lenne, te mit gondolnál? Nem hiszem, hogy a volta pasijára..

- Igen, tudom, de ez most nem fordítva van, ez a durva valóság, egy szar rémálom komolyan, mondd öcsi, miért ilyen önfejűek a nők? Miért nem hallgatnak meg?

- Ha én azt tudnám.. – sóhajtott fel Bill, majd ledőlt az ágyra, kezeit a feje mellé emelte, és a plafont kezdte fürkészni – A nőket ki kell ismerni, sokáig kell tanulmányozni..

Tom furcsán nézett rá.

- Én évek óta tanulmányozom őket, de mindig tudnak meglepetéseket okozni, én mondom neked öcskös, náluk dacosabbat nem ismerek, és még ők tartják a férfiakat sértődősnek, mikor ők azok, akik bevágják a durcát, anélkül hogy meghallgatnának előtte minket.

- Ez így van, de sajnos nincs mit tenni, megnevelni nem lehet őket.

- Nem, hanem azt megteszik ők, velünk. – morogta az idősebb

- Igen. – sóhajtott fel Bill, majd felült – Akkor most mit csinálunk?

- Hát, azt tudom, hogy én most megyek, és megiszok egy kávét, utána pedig kiokoskodom, hogy tudnám vissza szerezni életem szerelmét.

***

- Felmondtam. – ültem le a kanapéra Sam mellé, aki éppen gondtalanul figyelte a tévét

- Hogy felmondtál? Mégis miért? – nyúlt a távirányítóért, és lekapcsolta

- Hogy miért? Mert elegem volt a fos melómból, abból hogy folyton güriztem a szar fizetésemért, hát ezért. – mondtam

- És akkor mit fogsz csinálni? Kerestél már új helyet?

- Nem, de úgy döntöttem, hogy most egy darabig otthon leszek, nem sietem el  a dolgot, van spórolt pénzem, amit éveken keresztül spóroltam a szegényes fizetésemből, úgyhogy nem lesz gond.

- Ann, itt nem arról van szó, hogy  kirakunk ha nincs fizetésed, mert rajtunk élősködsz, tudod, hogy bármiben segítünk neked, hanem arról, hogy most, hogy nem lesz munkád, nincs ami lefoglaljon téged, ami azt jelenti, hogy folyton rajta fogod törni a fejedet, márpedig az nem egészséges. – mondta Sam

- Tisztában vagyok vele. – sóhajtottam  - De nem áll szándékomban Tom Kaulitzon gondolkodni, és a hazugságain, amiket rajtad keresztül üzenget, úgyhogy nem kell aggódnod, megleszek, majd valamivel lefoglalom magam.

 - Az már haladás, hogy ennyi idő után kitetted a lábadat a lakásból.

- Köszi, de csakis azért tettem, mert a főnököm már rágta a fülemet a betegszabadságom miatt is, úgyhogy kénytelen voltam bemenni, bár arra nem számított, hogy rögtön a felmondási papírjaimat is aláírhatja, nemcsak a betegszabit.

- Tudod mit? Büszke vagyok rád, már olyan régóta mondtad, hogy ott akarod hagyni az éttermet, végre megjött a bátorságod. – mosolygott rám bíztatóan

- Köszönöm. – mosolyogtam rá – Na és hol van Rory?

- Georgnál természetesen. – vágta rá

- Gondoltam, na mindegy.

- Tudom, hogy még korai, de szerintem össze fognak költözni, szinte csak hétvégén jár haza, akkor is csak azért, hogy megnézze a postáját, és annyi. – mondta Sam

- Menjen, ha az neki jó, én tőlem. – vontam meg a vállam – Neki összejött, hát akkor ne is csessze el.