2015. július 26., vasárnap

Ízelítő

Sziasztok.

Már nagyon régen nem jelentkeztem, ennek többek között az az oka, hogy
1. nem volt időm
2. nem volt ihletem
Úgyhogy nagyon sajnálom, hogy nem jöttek a várt részek többek között az Ellentétek vonzásából, valamint új novellákból, és a többi félbehagyott történetből.
DE
Annak azért van oka, hogy most jelentkezem, méghozzá az, hogy elkezdtem írni a Vakáció extrákkal 2. évadának az első részét. Na már most, ahogy észrevettem, és a nézettség is ezt mutatja, hogy ez a legolvasottab történet az oldalon, és, -  bár gondolom ez nem nagy titok, - nekem is ez a személyes kedvencem.
Nagyjából tudom is hogy mit szeretnék, és a fejemben már össze raktam, csak valahogy írásba kéne foglalni.
A bevezetőt még ma este hozom, remélem azért ez már valami, és terveim szerint a napokban hozom az első részt, de ehhez az kell, hogy lássam, az olvasóim, akik még nem pártoltak el tőlem, érdeklődnek e vagy sem, mert az egy dolog, hogy szeretek magamnak írni, de ha már felteszem a netre, csinálok egy blogot, akkor jól esik, ha van, aki vissza is jelez hogy milyen a minősége az egyes részeknek.
Szóval csak ennyit szerettem volna.
Nemsokára jelentkezem, addig is kellemes nyarat mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése