9 Hónap/ 6. rész

Sziasztok. Két éves szünet után meghoztam a 9 Hónap folytatását. Sokat bajlódtam vele, remélem tetszeni fog nektek :) Ja és mégvalami, jobb oldalt, legfelül van egy közvéleménykutatás, ahol arra vagyok kíváncsi, hogy kinek melyik a kedvenc története, bátran szavazzatok! 

És előre is köszönöm annak, aki véleményt nyílvánít a részről, további szép estét, puszi :) 

Aznap este órákon keresztül csak forgolódtam az ágyamban, állandóan Tom járt a fejemben. A levakarhatatlan mosoly az arcomon csak nem akart eltűnni, úgy éreztem még soha nem voltam ennél boldogabb.

Aztán mikor a hasamra raktam a kezemet, csak ennyit tudtam kinyögni:

- Belevágok.

***

Tom elégedett mosollyal zuhant az ágyába, kezeit a feje alatt összekulcsolta, és a plafont kezdte nézni.

Gondolatai folyton Robin körül forogtak, és az este történtek után nem volt kétséges, hogy nagyon is tetszett neki, már alig várta a másnapot.

Reggel, attól függetlenül, hogy kb. három órát aludt, frissen és kipihenten kelt ki az ágyából.

Izgatott volt a mai este miatt, mert már alig várta, hogy találkozzon Robinnal.

Gyorsan felöltözött, megmosta az arcát, fogat mosott, és már indult is a kávézóba dolgozni.

Eddie már várta őt, épphogy belépett az ajtón, rögtön kérdésekkel bombázta.

- Összejöttetek? Lefeküdtél vele? Basszus, mondj valamit. – ragadta vállon Tomot, aki csak mosolygott

- Hazakísértem, és utána csókolóztunk. Ez minek számít? – kapta fel a kötényét, majd megkötötte a derekán

- Hát.. – kezdett gondolkodni Eddie – Azt, hogy találkoznotok kell. Ugye így lesz?

- Igen, ma este hozzám megyünk. Megmutatom neki a képeimet. – lépett a kávégéphez Tom, majd bekapcsolta

- A képeidet, mi? – vigyorodott el Eddie – Nagyon remélem, hogy más is eszedbe jutott azon kívül, hogy némán álldogáltok a képeid előtt, és irtó kényelmetlenül érzed majd magad, mert nem tudsz megszólalni, vagy egyáltalán elmagyarázni, hogy pontosan mit ábrázol a kép.

- Na na! – szólt közbe Tom – Az az eset Julieval.. az más volt. – kezdett mentegetőzni

- Hogy más? Barátom, órákon keresztül csak habogtál szerencsétlen lánynak, nem csoda, hogy azt hitte, megkattantál.

- Ő más volt, Eddie, valahogy nem voltunk egy hullámhosszon. De Robin..

- Á, értem. Szóval nagyon tetszik neked, nem igaz? – veregette hátba

- Igen, így igaz

***

A nap gyorsan eltelt, a rendelőben nagy volt a sürgésforgás, de Audreyt ez nem akadályozta meg abban, hogy kíváncsiskodjon a randim felől.

- Remélem, nem hagyod futni mindezek után. – mondta, miközben kezet mosott

- Nem szeretném, nagyon szimpatikus. – mosolyogtam

- És megmondtad már neki? – törülte meg a kezét – Azt, hogy terhes vagy.

Felsóhajtottam.

- Ez nem ilyen könnyű. – mentegetőztem – Csak most ismerkedünk, nem teperhetem le rögtön azzal, hogy amúgy terhes vagyok, de fogalmam sincs ki az apja, mert mesterségesen termékenyültem meg.

- Elég bizarrul hangzik, de akkor is, Robin. Még az elején meg kell tudnia, különben mi értelme? Tudom, hogy nehéz, de ha komolyak a szándékaid, márpedig szerintem azok, akkor kénytelen vagy. Ha nem fogadja el, faképnél hagy, akkor legalább tudod, hogy nem érte volna meg a fáradtságot.

- Igazad van. – mondtam elgondolkodva – Ma este elmondom neki.

***

Este pontban hétkor csengettek.

Felsóhajtottam, majd a tükörbe néztem, és a tekintetem rögtön a hasamra tévedt.

- Itt az idő. – motyogtam, majd felkaptam a kabátomat, és kinyitottam az ajtót

Tom ott állt, ellenállhatatlan mosollyal az arcán. Sötétkék farmert, fehér inget lazán kigombolva, és bőrdzsekit viselt, amelynek nem volt felhúzva a cipzárja. Haját lófarokba kötötte, de az a hanyag, mégis elegáns és szexis szakálla megmaradt.

Amint megpillantottam, úrrá lett rajtam egy szenvedéllyel fűtött, erotikus, vad gondolat, amitől kirázott a hideg. Nagyon jó érzés volt.

- Szia, Robin. – hajolt oda hozzám, majd megcsókolt

- Szia. – köszöntem, mikor elváltak ajkaink, majd bele túrtam a hajamba, hogy leplezzem zavaromat

Nagyon – nagyon dögös volt, és már rég volt részem ilyesmiben.

- Akkor induljunk. – a kezemért nyúlt, majd lelépett a lépcsőről

A lakása nem volt messze, kocsival kb. tízpercnyire. Elegáns épület volt, Tom a második emelten lakott, a környezet nyugodtnak tűnt, egy lelket sem láttam, mikor kiszálltunk a kocsiból.

Tom a kulcsát kezdte keresni mikor az ajtóhoz értünk, majd mikor megtalálta, így szólt:

- Igyekeztem rendet rakni, úgyhogy nézd el, ha esetleg valahol nem jött volna össze. Tudod, egy művész akkor művész, ha a fejében rend van, de a környezete kész káosz. – nevetett, majd kinyitotta az ajtót

Mikor beléptem,  az volt az első gondolatom, hogy a lakás eléggé nagy, mármint ahhoz képest, hogy Tom alig van otthon, hiszen azt mondta, elég sok munkahelye van, ami azt jelenti, hogy sokat van távol.

- Szép. – mosolyodtam el – Olyan.. Tomos. – mondtam, mikor szembe találtam magam egy hatalmas képpel, amely fekete – fehér volt, és a Golden Gate hidat ábrázolta. A kép homályos volt, de gondolom az volt a lényege.

- Nagyon szép. – mutattam rá

- Ja, hogy az? – indult el jobbra, valószínűleg a konyha felé – Az volt az első fotóm. Akkor jártam először San Franciscoban, és muszáj volt lefotóznom. Akkoriban csak egy sima digitális gépem volt, azért nem olyan tökéletes, homályosra sikerült, de sokat jelent számomra. Akkor határoztam el, hogy fotós leszek, bejárom a világot, és saját kiállításom lesz. – jött ki egy üveg borral és két pohárral a kezében

Mindkét poharat tele töltötte, majd az egyiket átnyújtotta nekem.

- Szép kis sztori. – mosolyogtam – A többit is megmered mutatni? – kortyoltam bele a borba

Tom zsebre dugott kézzel nézett rám, majd egy vigyorral az arcán megragadta a kezemet, és vezetni kezdett egy ajtó felé.

- Ez az én saját kis világom. – mondta, majd kinyitotta az ajtót

Meglepő látvány fogadott. A szoba nagyobb volt, mint a nappali, és a falak a földtől egészen a plafonig képekkel voltak tel. Különböző méretűek, különböző témával, hangulattal, színnel..

Egyszerűen gyönyörű volt.

- Hűha.. – csak ennyit tudtam kinyögni

- Hűha? Értsem úgy, hogy hű de rossz, vagy hű, de érdekes, vagy hű egész jó? – nézett körbe

- Gyönyörűek. – suttogtam

- Nem csak ők. – Tom közelebb lépett hozzám, majd a poharat kivette a kezemből, és egy kis asztalra rakta – Te is gyönyörű vagy. – beletúrt a hajamba, majd csókolgatni kezdte a nyakamat

Erős bizsergést éreztem a testemben, az érintései áramütésként értek, úgy éreztem menten összerogyok a karjaiban.

- Tom..

Hirtelen olyan vágy fogott el, hogy durván belemarkoltam Tom hátsójába, mire ő ijedtében megugrott.

- Ejha. – nevetett fel

- Az bizony. – olyan hirtelen ugrottam neki, hogy majdnem hanyatt esett

Nem egészen tizenöt perc múlva lihegve feküdtünk a szoba közepén, azon merengve, hogy mi is történt pár perccel ezelőtt.

Fogalmam sem volt, mi ütött belém, de az érzés, ami akkor magával ragadott, egyszerűen nem tudtam neki ellenállni. Vágytam rá, méghozzá nagyon.

- Terhes vagyok. – bukott ki belőlem hirtelen

Tom felnevetett.

- Kizárt, biztos hogy nem. – mondta

- Nem, én tényleg terhes vagyok. Már akkor  terhes voltam, mikor megismerkedtünk.

Tom hirtelen felült. Kezeivel hátul megtámaszkodott, de én csak arra tudtam figyelni, ahogy az izzadtságcseppek végig folynak a karján és a mellkasán. Nagyon fura érzés volt, a hormonjaim esze veszett módon tomboltak. Állandóan a szexen járt az agyam.

- Hogy mi van? - kérdezte – Mégis kitől?

- Fogalmam sincs. Mesterségesen termékenyültem meg.