2014. november 2., vasárnap

Vissza térés alias Vakáció extrákkal 42. rész

Sziasztok.
 Több mint két hónapja nem jelentkeztem, vagyis hogy úgy mondjam feladtam a harcot. Azt mondtam, fogalmam sincs, mikor fogom újraindítani a blogot, nos a szünet nem tartott valami sokáig. Újra neki estem a Vakáció extrákkalnak és a 9 Hónap című történeteknek.
Bízom benne, hogy az eddigi olvasóim vissza találnak majd, és újra értékelni fogják amit ide firkantok :) Köszönetet szeretnék mondani Aliciának, amiért bíztatott hogy ne adjam fel... Köszönöm szépen, most úgy érzem újra neki tudok állni az alkotásnak, és talán még jobban is tudok teljesíteni mint anno..
Szeretném, hogy akinek van egy pár perce, amit rá tudna szánni hogy elmondja őszinte véleményét a részekről, az tegye meg, mert ez nekem nagyon sokat számít, vagyis nem csak nekem, hanem az összes író társamnak is.. :)
Köszönöm!
Jó olvasást!



Szótlanul figyeltem a képernyőt… ez most komoly? Mégis ki hinne neki? Mit akart ezzel, hiszen Bill és Sam ugyanazt fogják majd mondani, pont Kate ellenkezőjét. Ez mire volt jó?
- Jézusom, csak Sam meg ne lássa.  -  állt fel Rory, majd felhangosította a tv-t
- Önt bántalmazta ez a hölgy?  - a képernyőn hirtelen megjelent Sam képe, majd újra Kate könnyel eláztatott arcát mutatták
- Igen, bántalmazott. – szipogott
- Édes Istenem, hiszen lerí róla, hogy hazudik, elég csak ránézni a szánalmas képére. - csaptam rá a pultra
- Még nem tudtuk elérni az ikreket, de amint sikerül beszélnünk velük, jelentkezünk.  -  mondta a riporter, majd még utoljára láthattuk Kate meggyötört arcát,és megszakadt az adás
- Most mi lesz?   kérdezte Rory
- Beszélnünk kell az ikrekkel, és Sammel.  – felpattantam, és már rohantam is az ajtó felé
- Szólok Georgnak, mindjárt megyünk. - szólt utánam Rory
Kopogni kezdtem, de nem jött válasz.
- Tom, bennt vagytok?  - kiabáltam – Beszélnünk kell.
Léptek zaját hallottam, majd  hirtelen nyílt az ajtó, és Sammel találtam szemben magam. Az arca dühös volt.
- Megölöm, esküszöm megölöm. – mondta
Felszisszentem. Tehát Ő is látta..
Beléptem a lakosztályba, de csak Bill volt bent.
- Tom hol van?   - kérdeztem körbe tekintve
- Nem veled van?  - nézett rám meglepetten Bill
- Nem, akkor nem kérdezném. – mondtam
Mégis mi a fene folyik itt? Hol van Tom?
- Nem beszéltél vele, Bill?  -  kérdeztem
Bill furcsán nézett rám.
- Nem, miért, történt valami?
Elgondolkodtam.. nem, nem történt semmi, akkor meg miért viselkedek így?
- Sam! Te itt?   - kérdeztem rá meglepetten
- Igen, itt. -  felsóhajtott, majd egy rövid pillantást vetett Billre, aki a kanapé hát támlájára támaszkodott a könyökével. Ideges volt, nagyon ideges.
- Mi a jó fenét csináljunk? Ha megölöm, lecsuknak, ha megverem, lemondhatok  a karrieremről. Így is úgy is ő jár jól… De ha felfogadnék valakit..  – gondolkodott el Sam
- Na persze, még mit nem.  – szólaltam meg – Gondolkodj már, Sam. Szerinted mire hajt? Mit akar? Tönkre tesz titeket. De csak tőled függ, hogy hagyod e vagy sem.
- Szerinted olyan fából faragtak?  - nevetett fel gúnyosan
- Én nagyon jól tudom, hogy milyen vagy. És azt is, hogy mit veszíthetsz ezzel az egésszel. – mondtam
- Akkor mit javasolsz?
- Azt, hogy álljatok ki a nyilvánosság elé, és mondjátok el az igazat. A teljes igazságot.
Bill hirtelen felnevetett, majd előre dőlt, és a kezeit az arcába temette.
- Azok után, hogy ilyen csúnyán bemocskolt minket az egész világ előtt, szerinted mit szólnának az igazsághoz? Na még az lenne a mocskolódás.
- Hogy érted?
- Ann,  amit ő mondott, az hazugság, de amit én mondanék, az a szín tiszta igazság. Szerinted ki hinné el egy össze vert arcú lányról, hogy olyanokat tett velem amit?  A pénzemre hajtott, fűvel fával megcsalt, amikor csak alkalma nyílt rá.. Szerinted ki hinne nekem?
- Akkor rohadjon meg ahol van.  – mordult fel Sam
- Jaj, nyugalom van srácok. -  az ajtóban megjelent Tom, mögötte Rory és Georg
- Te meg hol voltál? Igazán kiállhatnál most mellettem. – mordult fel Bill
- Mondj egy példát amikor nem álltam ki melletted, öcskös. Most is azt teszem.  -  mosolygott
- De hol voltál?  -  kérdeztem
Tom rám nézett, majd közelebb jött, és egy apró csókot adott a számra.
- Felhívtam Davidet.  – mondta
- Hogy mi van? Mi  a jó fenének hívtad fel? Normális vagy? – Bill hirtelen kikelt magából – Azt fogja hinni, hogy tényleg  bántottuk a húgát..
- Hogy mi? Tessék? – Sam zavartan nézett Billre – Az  a ribanc a menedzseretek húga?
- Igen, az bizony.  – tette zsebre a kezét Georg
- Én a helyetekben nem akarnám hogy megismerjem ezt a Davidet. Ha olyan a feje mint a testvérének, félő hogy őt is elverem.  -  mondta Sam
- Ezt miért nem mondtátok?  - néztem kérdőn Tomra
- Ki dicsekedne vele?  - nevetett fel Tom
- Minek hívtad ide Davidet?  -  állt  fel Bill idegesen, majd az ablak felé lépett – Csak nagyobb bajt fog csinálni.
- Nem, összehív egy sajtótájékoztatót. -  válaszolt Tom
- Jézusom, ezt nem hiszem el.. -  szisszent fel Sam
- Igen, ahol neked is ott kell lenned, Sam. Mint Bill barátnője.  – mutatott rá, Tom
- Mi van? Még mit nem… Nem is vagyunk együtt. Én meg nem fogok kamuzni  a karrieretek miatt.
- Kénytelen leszel. Amilyen idióták vagytok Billel együtt, soha nem fogjátok beismerni magatoknak, hogy túl makacsak voltatok.  -  mondta Rory
- Jézusom, hagyjuk már ezt az egészet… Sam és én barátok vagyunk.  – mondta Bill
- És ezt hogy adod be a sajtónak?
- Senki nem tudja, csak feltételezik hogy együtt vagyunk.
- Akkor is, szerinted kinek hisznek, az összevert arcú lánynak, vagy a volt pasijának?
Bill elhallgatott. Próbálta megemészteni amit  Tom mondott. De vajon mi lesz a vége ennek?
- Mikor érkezik David?  - kérdeztem
- Holnap reggel. 



6 megjegyzés:

  1. Nagyon király rész lett! Izgatottan várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  2. Úristen! Na hát ez az amire a legkevésbé sem számítottam! A húga? Atyaég..
    De most komolyan úgy meglepődtem mikor olvastam, hogy a fejemmel kb odapréselődtem a monitorra :D :D ravasz húzás az biztos :D
    Nagyon örülök, hogy végül visszatértél és folytatod az írást! Sokat gondoltam rád és mindig azt hajtogattam, hogy nem ezt nem teheted meg velünk, mert be kell fejezned a történetet! :D És most itt vagy, aminek nagyon örülök! :3
    Remélem hamar érkezik a folytatás! :)♥
    Siess vele ^^.

    Ui.: örülök, ha némileg segíteni tudtam azzal a pár sorral! :) ♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Alicia. Én is örülök hogy itt lehetek... újra :D
      Igyekszem sietni, és hozni a folytatásokat.
      Köszi, hogy írtál :)

      Törlés
  3. Wáááááá, de vártam már erre! Nagyon izgalmas, Ann! Mihamarabbi folytatásért epedezik a kis lelkem! :D <3
    U.i.: Még ennyi év után is meg tudsz lepni! :) <3

    VálaszTörlés
  4. Örülök hogy ennyi év után is meg tudlak lepni,,,, Pedig mi már öregek vagyunk, tudod :) Köszönöm Diane :)

    VálaszTörlés