2014. január 2., csütörtök

Vakáció extrákkal 39. rész Rossz levegő

Sziasztok Drágák. Íme, meghoztam az éve első posztját, az év első részét a Vakáció extrákkalból.
Remélem örültök neki :)
Várom a komikat a résszel, és az új dizivel kapcsolatban is :)





Reggel arra lettem figyelmes, hogy a nap sugarai  égetik a bőrömet.
Mikor felültem, észrevettem, hogy nem a szobámban vagyok, hanem a nappali kanapéján.
Megdörzsöltem a szememet, majd felálltam.
-Rory, Sam.  - ásítozni kezdtem - Hahó.  - a  fürdő felé indultam
Éppen abban a pillanatban lépett ki Sam az ajtón.
-Szia Ann.  - köszönt, majd elment mellettem
Felhúztam a szemöldökömet, majd megfordultam.
-Samantha.. - szóltam utána   - Tudom, hülye kérdés, de..
-Jól vagyok.  - válaszolta könnyedén, majd kezébe kapta a távirányítót, és bekapcsolta a Tv -t
-Rendben . - motyogtam
Tudtam hogy nem érdemes ezzel piszkálnom, hiszen ha nagyon akarja, úgy is elmondja .
Sam különben sem volt az az érzelgős típus.
Felsóhajtottam, majd bementem a  fürdőbe. Lezuhanyoztam, fogat mostam, majd magamra tekertem egy törölközőt, és kimentem a nappaliba.
Sam továbbra is a Tv -t bámulta, bár lerítt róla, hogy a felét sem érti ami a képernyőn megy.
-Rory hol van?  -  kérdeztem, megtörve a televízió kínos susogását
-Korán elment Georggal jet -skizni  vagy mit csinálni.  -  grimaszolt Sam
-Georggal?  - néztem rá meglepetten   -  Nem is mondta.  - bementem a szobámba, és gyorsan magamra kaptam egy rövidnadrágot és pólót, majd csatlakoztam Samhez
Könnyedén lehuppantam mellé, majd kényelmesen felraktam a lábamat a dohányzóasztalra, és a Tv -re szegeztem a tekintetemet.
Ez íyg ment, kb. félóráig csendben ültünk egymás mellett.
-Tom mondott valamit?  - Sam hirtelen megszólalt
-Mit kellett volna mondania? Nem beszéltem vele.  - mondtam
-Bill vissza jött már?   - kérdezte türelmetlenül, majd idegesen megnyomta  a gombot, és a Tv hirtelen elhallgatott
-Sam, nem tudom.   - ültem fel
-Szerinted szereti Őt?  - nézett rám kétségbeesetten
-Nézd Sam..  - felsóhajtottam  - Ezt nem tőlem kellene megkérdezned, hanem Billtől.
-Na persze.   Ha vissza jött, és Tom elmondta neki, hogy pár órára lecsuktak, mit fog gondolni rólam?
-Samantha nyugodjál már le.  -  szóltam rá  - Bill csak ne gondoljon rólad semmit, azok után hogy csak úgy ott hagyott téged.
-Na és Katie? Ha azt a kis ribit kiengedik, én..
-Te szépen lenyugszol, és nem mész a közelébe, megértetted? A jó hírednek már így is lőttek, Katie úgy is széthíreszteli ezt az egész bunyós dolgot.  - mondtam
-Baszki.. -Sam kétségbeesetten kapott a fejéhez,  majd felállt   -  Ezért is meg kell tépnem.
-Nem, nem.  - megragadtam a kezét  - Senkit nem fogsz megtépni, megértetted?  Sam térj már észhez, a karriered forog kockán, ne tetézd tovább a bajt.

Napok teltek el azzal, hogy Samantha megpróbált meggyőzni az igazáról, hogy Katie akkor is megérdemelné a verést.
Bár folyton Bill és az exe voltak a téma, Sam nem volt hajlandó szóba állni Billel, és Bill sem nagyon törte magát.
Mindeközben Rory és Georg szinte soha nem tartózkodtak a  szállodában, mindig valami külső programot szerveztek.
Egyik nap például vissza mentek bungee jupingolni, és egymás után háromszor ugrottak le a daruról.
Pedig hogy féltek..
Rory általában késő esténként jött vissza, akkor is hulla fáradt volt. Egyszer - kétszer megemlítette, hogy lelkiismeret furdalása van miattunk, mert hogy  Sam folyton depressziós állapotban van, Ő pedig nincs mindig mellette.
-Jaj, Rory, mindjárt nyakon verlek.  Nyaralni jöttünk ide, legalább te használd ki.  - Samnek csak ennyi volt  a hozzá fűzni valója
Greget nem nagyon láttuk, csak egyszer - kétszer vacsoránál vagy ebédnél.  Mikor megtudta hogy össze jöttem Tommal, már nem nagyon akart egy társaságban lenni velünk.
Valószínűleg  magányosan töltötte az idejét a hotelszobájában.
Tom és én voltunk a lelki támasza Billnek és Samnek. Hol Bill önsajnálatát hallgattuk, hol Sam boszúról alkotott képét, valamint azt, hogy mit csinálna a férfiak alsó fertájával.
Ennél a résznél Tom eléggé kiakadt.
Ám mikor megkaptuk a hírt, hogy Katie -t óvadék ellenében kiengedték,  Samanthának az egekig szökött a vérnyomása.
-Ha ide meri tolni a képét, én esküszöm letépem a lábát, és ledugom a mocskos torkán.  - kezdett kiabálni
Furcsa, az a pillanat soha nem fog kimenni a fejemből. A sors idétlen fintora lehetett, mikor  a  nappalinkban hirtelen megjelent Katie, majd pár perccel Bill kullogott be álmos, és táskás szemekkel.
-Na jó, ez valami rossz vicc?   -  kérdezte Sam, bégig nézve a társaságon
Bill lehajtott fejjel, zsebre dugott kezekkel állt, majd ásított egy nagyot.
-Az igazság az, hogy Billt én hívtam ide.  - ált fel mellőlem Tom
-Én viszont azért jöttem, hogy közöljem veletek, szabad vagyok mint a madár, és mindent megteszek azért, hogy Billt vissza szerezzem.  -  szólalt meg Katie
Samnek persze nem kellett több, azonnal dühösen elindult felé, de szerencsére Tom elég közel állt hozzá, és gyorsan maga mellé rántotta.
-Ne tetézd a gondodat Sam,  gondolkodj, oké? Pontosan ezt akarja.  -  mondta
Katie kárörvendően mosolyogni kezdett, majd Bill felé fordult.
-Bill, kikísérnél? Nagyon rossz itt a levegő.  - nyomta meg a mondat végét, mire Samantah keze megrándult Tom szorításában
Bill tétlenül álldogált, majd felemelte a fejét, és határozottan megszólalt.
-Valóban rossz itt a levegő. Úgy hogy jobb  lesz, ha elmész Katie!

2 megjegyzés:

  1. Szia! Nemrég találtam meg a blogodat és nagyon megörültem, mikor láttam, hogy még mindig írsz. :) Két éjszaka alatt elolvastam ennek a történetnek az eddigi részeit és csak annyit tudok mondani, hogy: WOW!! :) Imádom. Nagyon jól írsz. Csak így tovább, siess a következő résszel. :)

    VálaszTörlés
  2. Boldog Új Évet! Már megint remekeltél! ;) Siess a folytatással!
    Örülök, hogy Bill végre észbe kapott és a sarkára állt! Remélem minden rendben lesz Sam és Bill között! :D
    Várom a folytatást! :D

    VálaszTörlés