A véletlen nem létezik
4.rész
"Nem akarom hogy őket is elveszítsd"
Hangosan dudálni kezdtem mire megszólalt a telefonom.
Idegesen turkálni kezdtem az anyósülésen lévő táskámban.
Mire megtaláltam már letette.
Megnéztem a kijelzőt.
Lisa.
Felsóhajtottam, majd tárcsázni kezdtem a számát.
Rögtön az első csöngés után felvette.
-Na, azt hittem már elhagytad a telefonod.- hallottam a hangját
Forgatni kezdtem a szememet.
-Nem, csak éppen egy dugó közepén ragadtam.- mondtam a kezemmel a kormányon dobolva és újra megnyomtam a dudát mire kiabálni kezdtek az előttem álló kocsiból
-Minden rendben?- kérdezte Lisa
-Hogyne...- mondtam
- Jaj, Lana....jó lenne ha beszélnél azzal a semmirekellővel...
-Lisa, kérlek...- lehunytam a szememet
-Most meg mi van? Ha te nem beszélsz vele majd én. De azt nem fogja megköszönni.- mondta
-Ne akard tönkretenni az életemet.
-Hogy micsoda? Én teszem tönkre az életedet?- háborodott fel
-Nem szeretném ha belefolynál ebbe az egészbe..- mondtam
-Ugyan már Lana. Ne csináld kérlek. Ezzel nem segítesz senkinek főleg nem magadnak. Én csak azt szeretném hogy ne kelljen téged idő előtt eltemetnelek.- mondta komoly hangnemben
Egy kis hatásszünet után megszólaltam.
-Hogy mi? Nem, Lisa.... Miért mondasz ilyeneket?
-Sajnálom Lana. De ez az igazság. Már évek óta megy ez az egész. nem egyszer volt már hogy eszméletlenre vert, emlékezz csak vissza.
Nyeltem egy nagyot.... beugrottak az emlékek... Könnybe lábadtak a szemeim.
-Lana? Itt vagy még?- hallottam a húgom hangját
-Igen.. itt vagyok.
-Ha már itt tartunk. Apáékkal is kéne beszélned.- mondta
-Miért?
-Mert hiányzol nekik.
-Tényleg? Nem úgy vettem észre.
Lisa felsóhajtott.
-Csak túl sok a dolguk.
-Persze. Ha beszéltem velük telefonon mindig leráztak, ha elakartam menni hozzájuk azt mondták dolguk van, majd máskor. Én már nem töröm magam.
-Lana nem szeretném hogy őket is elveszítsd úgy mint Nicket.- mondta Lisa
Egy pillanatra elgondolkodtam...
" Mint Nicket..." De az nem az én hibám volt, kivételesen nem az enyém. Vagy az volt a a baj hogy egyetemre mentem és azóta egy levelet se küldött?
Elfelejtett engem.
-Lana, itt vagy?
-Igen.- mondtam
-Ne haragudj.
-Miért is?
-Azért mert Őt említettem. Tudom mennyire kikészültél miatta.
-Semmi gond húgí, minden rendben.
-Szeretném ha boldog lennél.
Halványan elmosolyodtam.
-Én is..
-Ezért kérlek beszélj Mike-kal.
-Nem, azt nem.
-Miért?
-Lisa, kérlek...
-Lana, szereted őt?-kérdezte
-Tessék?
-Szereted őt?
Elgondolkodtam. Az igazság az hogy soha nem is szerettem, ő inkább csak egy egyetemi fellángolás volt számomra. Igen, persze.... akihez hozzá mentem...
Erre nem volt mentségem.
-Nem.
-Akkor mi is a probléma?
-Nagyon jól tudod hogy aki szembe száll vele nem jöhet ki győztesen.
-Dehogynem. Csak az aki elég jól ismeri. Te.
-Soha.
-Akkor majd én.
-Nem.
-Ha te nem teszed meg majd én.
-nem, Lisa, Kérlek.
-Nem hagyhatom hogy még egyszer bántson. Beszélek vele és megmondom neki hogy ha még egyszer egy ujjal is hozzád ér feljelentem és távolságtartási nyilatkozatot kérek ellene amit ha megszeg lecsukják. Úgyhogy nem kell félned.- mondta
-Ez nem jó Lisa.
-Miért is?
-Azért mert mindenhol vannak kapcsolatai, nem lehet őt csőbe húzni.
-Dehogynem.
-Nem, Lisa. Nem szabad ilyenekkel szórakozni.
-Ez nem szórakozás Lana. Csak a biztonságod érdekében teszem.
-Nem, nem teszel semmit. Ígérd meg.
-Nem.
-De.
-Nem tehetem. Lana, te félsz.
-Persze hogy félek. El se merem képzelni mit tenne velem..
-Semmit ha lecsukják.
-Nem fogják. Elintézné. Hidd el ellene nem győzhetünk, tudom hogy milyen aljas tud lenni.
-Még szép hogy tudod, a saját bőrödön tapasztalod. Ezért kell lépnünk.
-Nem, megtiltom Lisa hogy akár vele akár a rendőrségen beszélj erről.
-Nem teheted Lana.
-De igen megteszem. Ha beszélsz erről bárkinek is nem vagy a testvérem.- mondtam kicsit elhamarkodottan
A vonal túlsó oldalán csend volt....
Én pedig rájöttem hogy kicsit keményen beszéltem vele...de akkor is.. nem teheti meg. Nem csak az én de a saját érdekében is.
-Hogy mondhatsz ilyet Lana?- hallottam a remegő hangját- Csak segíteni akarok
-Tudom de kérlek. Te nem ismered őt.
-Hidd el hogy igen. Egy nő verő szemétláda.
-A te érdekedben húgi. Ne csinálj semmit.
-Az én érdekemben?
-Igen. Hidd el hogy téged is képes bántani.
-Emiatt nem kell aggódnod. Tudok vigyázni magamra.
Megráztam a fejemet.
-Ezt majd megbeszéljük személyesen. Most leteszem. Megindult a sor. Bent találkozunk. Szia.
-Jól van. Vigyázz magadra. Szia.- azzal letette a telefont én pedig végre elindultam a kocsival.
Kb. 15 perc alatt beértem a belvárosba. Az irodaház előtt még parkolóhelyem is volt. Mikor beléptem az épületbe David, a portás már mosolyogva várt.
-Jó reggelt Lana.- mosolygott
-Szia David. mI újság?- kérdeztem
-A szokásos. Hosszú műszak.
-Az nem jó.- mondtam- Én remélem ma hamar haza mehetek.
David kb. 35 éves lehetett magas széles vállú rövid barna hajú kedves férfi volt akivel szívesen beszélgettem.
-Biztosan. Neked elég csak szépen ránézned a főnökre.
-Az azért nem olyan könnyű. Ő a férjem. Nem olyan engedékeny mint a hogy hiszed.- mondtam
David nem szólt semmit, hanem a kezembe nyomta a postámat.
-Tessék. Ma elég sok leveled jött.- mondta
-Köszönöm. További szép napot és jó munkát.- mondtam majd egy rövid mosollyal az arcomon megfordultam és elindultam a lifthez.
Megnyomtam a gombot és a számokat kezdtem nézni.
Mikor kinyílt az ajtó beléptem de épphogy becsukódott mögöttem az ajtó megcsörrent a telefonom.
Megnéztem a kijelzőt.
Anya.
Az alsó ajkamba haraptam majd felvettem.
-Haló.- szóltam bele
-Kicsim?- hallottam egy halk hangot.
-Szia anya.
-Lana.... kicsim...- elcsuklott a hangja
-Anya, baj van? MI történt?
-Lana, kérlek...- mintha nem tudott volna befejezni egy mondatot folyton megakadt a hengja
-Anya, minden rendben?
-Kicsim, kérlek ne haragudj rám.
Lehunytam a szemem.
-Semmi gond anya.- mondtam halkan
-Édesapád....- kezdett bele
-Tessék?
-Édesapád.... fél órával ezelőtt bevitték a kórházba agyvérzés miatt...de.....
-Anya, mondd már mi van vele kérlek.
-De nem tudták megmenteni. Meghalt.- mondta az utolsó szót már sírva mire én csak megrökönyödött testtel álltam a lift közepén és a Lisával folytatott beszélgetésemre gondoltam.
" Nem szeretném hogy őket is elveszítsd"
Hirtelen könnybe lábadtak a szemeim.
-Kicsim, kérlek....- anya alig tudta kimondani a szavakat
-Lisa tudja már?
-Igen.-
-Anya...- kezdtem bele mire anyám keserves sírását hallottam majd a vonal megszakadt.
Üveges tekintettel néztem a telefonom kijelzőjére mire kinyílt a lift ajtaja.
Felnéztem mire a húgomat láttam a lifttel szemben kétségbeesett arccal.
Kiléptem majd elindultam felé és a karjaimba zártam mire zokogni kezdett.
" Nem szeretném hogy őket is elveszítsd"
Már késő...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése