A véletlen nem létezik 6. rész Álmomban már láttalak

A véletlen nem létezik

6.rész

Álmomban már láttalak

Furcsán tekingettem körbe, próbáltam megérteni miért is történik velünk ez az egész... Lisa, bár nem lehetne rá oka, magát hibáztatja apa halála miatt ráadásul ezért anyánkat próbálja kiengesztelni...De vajon miért? Mert nem jártunk haza túl sűrűn jóformán csak karácsonykor meg nyáron egy két napra? Attól még nem az ő hibája...
-Lisa..- magam felé fordítottam az arcát- Menjünk le, együnk valamit.
Nem akartam lelkizni vele, épp elég volt már abból.
-Nem vagyok éhes..- kezdett bele
-Enned kell valamit különben rosszul leszel.- álltam fel az ágyról
Lisa nem szólt semmit csak némán bólintott majd megfogta a kezemet és elindult az ajtó felé.
Anya lennt volt a hallban látszólag friss arccal
-Jó reggelt.- köszöntünk
Feltekintett a lépcsőre majd megszólalt.
-Sziasztok lányok.- mondta majd belekortyolt a kávéjába
Első tekintetre azt hittem friss de rá kellett jönnöm hogy másnapossággal küzd.
-Anya...- kezdtem bele
-Mi az?- kérdezte rám se tekintve
-Öhm....- tudtam hogy ha valami olyasmit kérdezek tőle tuti botrány lesz, így hát csak ennyit mondtam- Hol van Alistair?
-Honnan tudjam? Nem vagyok az alkalmazottja hogy tudjam mit csinál minden percben.- mondta
-Értem...- mondtam halkan
Anya felállt a kanapéról majd ránk se tekintve bement a konyhába.
Lisa rám nézett majd megfordult és vissza ment a szobájába.
Felsóhajtottam.
-Ilyenkor a családnak nem kéne összetartania?- kérdeztem hangosan magamtól
-Kéne de senki nem mer a másik elé állni ezzel a szándékkal.- hallottam Alistair hangját a bejárattól
Rá néztem.
-Miért is?- indultam el a lépcsőn lefelé
-Mert így is túl nagy fájdalmat okoz ha elveszíted az egyik családtagodat. Bár össze kéne tartani, mindenki inkább próbálja egyedül feldolgozni a történteket.- mondta
-Honnan tudsz ennyi mindent a gyászról?- kérdeztem
Megvonta a vállát.
-Sehonnan csak ismerem az embereket.- mondta majd átfogta a vállamat- És te hogy vagy?
-Én jobban viselem mint Lisa ha szabad ilyet mondanom. Ő mintha saját magát okolná apa halála miatt.- mondtam
-Beszélnem  kellene vele.- mondta
-Kéne. De szerintem hagyjuk most egyedül....Majd a szertartás után.- mondtam
-Figyelj Lana...- kezdett bele Alistair- Szerintem sokkal jobb lenne ha rögtön a temetés után vissza mennétek New Yorkba.
-Tessék?- lepődtem meg- Miért kéred tőlünk hogy magára hagyjuk az anyánkat mikor a legnagyobb szüksége lenne a lányaira.
-Lana.... nagyon jól tudom hogy anyátok nem szeretne megbántani titeket szándékosan de ahogy most viselkedik veletek..ezért jobb lenne ha minél hamarabb elmennétek.
-De..én ezt nem értem.- szólaltam meg majdhogynem hisztérikus hangon- Te most el akarsz zavarni?
-Isten ments drágám dehogy is....- vágta rá rögtön- Csak nem szeretném hogy anyátok rajtatatok vezetné le a fájdalmát, a gyászát, a haragját. Hallottam hogy beszél veletek. És még Lisa hiszi azt hogy miatta halt meg apátok?
-Nem értem mire akarsz kilyukadni...
-Csak arra hogy amire anyátoknak szüksége van az a magány.Hogy egyedül feldolgozza a történteket. Később úgy is megbánná hogy megbántott benneteket. Mert ha itt maradnátok csak fájdalmat okozna nektek.Most még nem tudja mi a jó és mi a rossz. Nem tudja hogy mivel bántja meg az embereket, a lányait.- mondta
Elgondolkodtam azon amit mondott...talán tényleg haza kellene mennünk?
-De nem hagyhatjuk őt magára... Teljesen egyedül ilyen állapotban..
-Emiatt nem kell aggódnod. Én itt maradok vele. Már úgyis megszoktam a folytonos beszólásait.- mondta
-De nem fog amiatt haragudni hogy itt hagyjuk?
-Ezzel ne törődj. anyátok tudja hogy számíthat rátok.
-De ígérd meg ha van valami rögtön felhívsz.- mondtam
-Megígérem.
-Nagyon sokat segítesz nekünk Alistair bácsi. Köszönöm.- mondtam
Alistair halványan elmosolyodott majd magához ölelt
-Na mi van? Mi folyik itt?- lépett be a hallba anya
--Lily... Semmi csak beszélgettünk.- mondta Alistair
-Beszélgettek. Hát beszélni azt nagyon is tudsz, néha túl sokat is.- mondta anya gúnyosan
Alistairre pillantottam akin egy cseppet sem látszódott hogy megbántotta volna.
-Na jó, én azt hiszem vissza megyek a szobámba. Elkezdek készülődni..- fordultam meg és elindultam a lépcső felé
-Ezt most úgy mondtad mintha valami mulatságba készülődnél.- mondta anya kezében egy pohár vodkával a változatosság kedvéért.
Az ajkamba haraptam majd anyára néztem.
Alistairnek igaza volt.
Anya kérdőn nézett rám mire tovább mentem és egy szó nélkül bementem a szobámba.

****

"A múltba visszanézve valami fáj,
valakit keresünk, aki nincs már.
Nélküled szomorú az élet,
és még most sem hisszük el,
hogy többé nem látunk Téged." 

A szertartás alatt próbáltam nem arra gondolni hogy anyám esetleg jelenetet rendez inkább a hugom kezét fogtam aki szinte egész végig rám támaszkodott de a legijesztőbb az volt hogy egy könnycsepp se gördült le az arcán, csak mereven nézett előre.
Alistair anyám mellet állt és átkarolta aki hangosan zokogott.
Egy temetésre nem lehet azt mondani hogy szép, hiszen soha nem jó az ha egy közeli hozzátartozót eltemetünk, de apám egy gyönyörű megemlékezést kapott és örökre a szívünkbe zártuk az emlékét....

****

-Miért akarsz haza menni?- kérdezte Lisa mikor már haza értünk a temetésről
-Megbeszéltük Alistairrel hogy így lesz a legjobb.
-Te miről beszélsz?- kérdezte hisztérikusan-Én nem hagyom magára anyát.
-Lisa...- jött be az ajtón Alistair
-Hogy kérheted tőlem azt hogy itt hagyjam az anyámat mikor a legnagyobb szüksége van rám?
-Lisa, én nem azt akarom hogy itt hagyd anyádat, hanem azt hogy hagyd egyedül hogy feldolgozza apátok halálát. Te is látod hogy milyen ingerlékeny, csak bántana benneteket.
-Hogy mi van?
-Én itt maradok vele és vigyázok rá.
-De...én szeretem őt és mellette a helyem.
-Én is szeretem őt.- szólaltam meg- De igaza van Alistairnek, jobb ha hagyjuk hogy saját maga dolgozza fel, egyedül, a maga módján.
-Lana...- kezdett bele Lisa
-Nemsokára indulunk a repülőtérre.- mondtam
-Ilyen hamar it akarod őt hagyni?
-Lisa kérlek....
-Lana... ne haragudj.
-Tessék?
-Én nem akarok a terhedre lenni.
-Hogy lennél a terhemre? A húgom vagy és szeretlek.-öleltem magamhoz
Úgy döntöttünk nem köszönünk el anyától, úgy sem érdekelné hogy elmegyünk, talán még egy csípős megjegyzést is kaptunk volna tőle. lisa, bár nyugtalan volt belement hogy visszamenjünk New Yorkba de csak is egy feltétellel. Ha az ő lakására megyek és nem haza vagyis Mikehoz. Belementem.
Alistair egy limuzint küldött értünk ami kivitt minket a reptérre majd mikor felszálltunk a gépre Lisa elaludt a vállamon. Nyugodtnak tűnt így én is megnyugodtam.

****

-Lana, tessék, itt a kulcs a lakásomhoz..- nyomta a kezembe a kulcs csomót mikor New Yorkban beszálltunk a taxiba
-Miért? Te nem jössz haza?- húztam fel a szemöldökömet
-Még van egy kis elintézni valóm.- mondta
-Hát jó..- mondtam
Lisa kiszállt a ötödik sugár úton én pedig tovább mentem egyenesen Manhattanbe, Lisa lakására.
Mikor megérkeztem az ismerős épület elé kiszálltam a kocsiból majd megkértem a  sofőrt hogy pakolja ki a csomagjainkat. Kinyitottam az ajtót és felkapcsoltam az előszobában a villanyt majd mikor a sofőr az összes csomagot behordta kifizettem majd becsuktam mögötte az ajtót.
Felsóhajtottam.
-Szia Drágám.- hallottam egy hangot a nappali felől de nem láttam kitől jött mert le volt kapcsolva a lámpa ráadásul az ajtó is be volt zárva..
Lehet hogy egy betörő?
-Ki az?- kérdeztem riadtan
-Nem ismersz fel?
Remegve elindultam a kapcsoló felé majd mikor megtaláltam kétségbeesetten néztem az illető elszánt tekintetébe.
-Mike.. remegtem
-Meglepődtél?- elindult felém bosszútól és gyűlölettől eltorzult arcával majd megragadott és a fülembe suttogta:
-Kár volt vissza jönnöd.....

****

Körbe néztem de mintha nem láttam volna semmit se.A fájdalomtól sikítani akartam de erőm se volt hozzá. Mintha a sötétség ami előttem lebegett egyre csak őrjítőbb és őrjítőbb lett volna.. a padlón feküdtem és azt vártam mikor halok meg. A halál is jobb lett volt annál mint amit akkor éreztem. Egyedül a vérembe fagyva itt hagyott....
Szinte a gyenge lélegzetvételeimet is visszhangozva hallottam de mikor egy, a nyíló ajtóhoz hasonló hangot hallottam furcsán egy fény csóvát kezdtem látni.
Meghaltam
-Lana.- hallottam egy kétségbeesett sikítást majd nyomást éreztem a fejemnél ahogy az ölébe vett.
Próbáltam kinyitni a szememet de mintha leragasztották volna.
-Lana, kicsim. Kérlek. - hallottam a zokogását
Lisa fölém hajolt, éreztem a lélegzetvételét és ahogy próbál felébreszteni.
-Ne aggódj, nem lesz semmi gond. Úristen mit tettek veled?- hallottam hogy felszisszent mikor oldalra tűrte a hajamat
-Máris hívom a mentőket ne aggódj, nem lesz semmi gond- halványan hallottam hogy tárcsázza a számot de utána mintha minden elsötétült volna..
Az idő érzékemet elveszítettem így nem tudtam mennyi idő alatt érkeztek meg a mentők de hallottam hogy hirtelen kicsapódott az ajtó és többen beszélni kezdtek.
Egy pillanat múlva viszont mindenki elhallgatott.
-Te meg mit keresel itt?- kérdezte Lisa
-Lisa? Mi? És hol van... Te Jó Ég.......- hallottam egy ismerős hangot de nem jöttem rá kitől jött
Éreztem egy gyönge fuvallatot ahogy átrohan a szobán és leguggol mellém.
-Engedd el.- mondta feszülten
-Mit keresel itt? Mi a fene van veled?- hallottam Lisa hangját
-Lisa...menj arrébb kérlek. El kell látnom a sérüléseit. Mégis mi történt itt?
-Nem tudom...- kezdett bele Lisa- Mikor megjöttem már itt feküdt. Lehet hogy.... Ó te jó ég..- Lisa újra elsírta magát
-Jól van, nyugodj meg. Nem lesz semmi gond.- éreztem egy gyöngéd nyomást hogy felemeli a fejemet és körbe tekeri gézzel?
-Valaki nagyon megverte. Mégis ki az aki bántani akarta őt?- a mentős hangja ingerült volt
Miért tűnt nekem ismerősnek? És honnan ismeri Lisát?
-Úristen. Mike..
Gyengén pislogni kezdtem ahogy felemelte a szemhéjamat. Elmosódott fénycsóvákat láttam és egy arc körformáját. Egy ismerős arcét.
-Lana. Hallasz engem? Lana....- egyre tisztult a kép bár lassan, mégis egyre jobban kezdtem kivenni az arcának jellegzetes vonásait.
Először azt hittem álmodom.
Lehet hogy álmodtam? Vagy képzelődtem?
-Lana... nézz rám.- bár tudtam hogy lehetetlen az amit látni véltem de rá kellett jönnöm hogy Nick arca lebegett előttem
Az arc amely örökre megváltoztatta az életemet.
-Nick?- a hangom halk és törékeny volt
-Lana..igen, én vagyok az.- megfogta a fejemet és megsimogatta az arcomat
-Ez egy álom?- kérdeztem
-Nem, ez nem egy álom.- a hangja messziről jött én pedig éreztem hogy az erő amely eddig tartotta törékeny testemet, elvész én pedig zuhanni kezdtem a sötétségbe.....