A véletlen nem létezik 7. rész Rettegés

Újra itt vagyok és elhoztam nektek a Véletlen nem létezik 7. részét. Remélem értékelitek hogy egy nap két részt is hozok, két történetből ;) :D :P
Na de nem húzom az időt! Jó olvasást!

A véletlen nem létezik

7. rész

Rettegés

"Semmitől sem félek annyira, mint a félelemtől."

Furcsa hangra lettem figyelmes. Mintha távolról jött volna, elmosódott, de ismerősnek tűnt..
Tompa érzékeimmel nem voltam képes kiszűrni a több féle hangot amit a fülem hallott. Lüktetni kezdett a fejem ahogy próbáltam összpontosítani. Megrezgett a szemhéjam és gyengén kinyitottam a szememet.
Fehérség, fehér ágyak, székek, asztalok, falak. Furcsa szag.
Kórházban voltam.
Amennyire volt erőm, visszagondoltam hogy mi volt, mi történhetett.
Apa temetése, a repülő út, elmentem Lisa lakására, ott volt... ott volt Mike, ebben biztos voltam.
Reflexszerűen végignéztem a szobán hogy nincs e ott és nem vár engem. De aztán újra eszembe jutott valami... Lisa talált rám mert a földön feküdtem, igen, ott feküdtem mert...mert...
Itt folyni kezdtek a könnyeim és hangosan zokogni kezdtem.
Zihálni kezdtem mint aki nem kap levegőt, pánikba estem mert attól féltem hogy újra eljön hozzám és....
-Lana.- hallottam egy hangot az ajtó felől mire megláttam Lisát amint egy dobozzal a kezében elindul felém.
Könnyes szemekkel néztem rá majd rá kellett jönnöm hogy az arcom egy része furcsán nagyobbnak tűnt mint a másik. Fájt mikor véletlenül hozzáértem mert leakartam törülni az arcomat.
Még hangosabban felzokogtam.
Lisa a karjába zárt és látni lehetett rajta hogy próbál minél óvatosabban hozzám érni.
-Lana nincs semmi baj. Itt biztonságban vagy. Nem kell félned, nyugodj meg.- mondta
-Nem akarom. Fáj, nagyon.- egyre hangosabban kezdtem zokogni, szinte hisztérikusan, kétségbeesetten, halálfélelemmel.
Lisa mintha megijedt volna, felállt és kiment mire még jobban kétségbeestem. Pár másodperccel később egy orvossal és két ápolóval tért vissza.
-Lana, nyugodjon meg.- az orvos elővett egy injekciós tűt
Egyre nőtt bennem a feszültség, a félelem.... rettegtem, de úgy mint még soha életemben.
-Hagyjanak békén, kérem. Meg akarok halni.- zokogtam elkeseredetten mire az orvos a két ápoló segítségével a kezembe mélyesztette a tűt majd rám nézett.
-Sajnálom.- mondta, de épphogy ezt meghallottam már tompulni kezdtek  a hangok én pedig mély álomba merültem
****
-Lisa, mi történt?- Nick éppen az egyik orvosi szobából jött ki
Lisa megtörülte az arcát majd a fiúra nézett.
-Sokkos állapotba került, az orvosok most beadtak neki egy erős nyugtatót. Azt mondták reggelig nem kel fel.- mondta
Nick vett egy mély levegőt majd leült az egyik székre és a fejét a kezeibe temette.
-Nick, miért hagytad őt el? Van fogalmad arról hogy min ment keresztül évekig?- kérdezte Lisa
-Én... én tudom hogy mit érez..- kezdett bele
-Nem, neked fogalmad sincs arról hogy mit érez. Ha tudtad volna akkor nem hagytad volna el őt.
-Nem hagytam el, ő hagyott el engem.- mondta Nick
-Te meg a büszkeséged miatt nem kerested többé?! Ő volt a legjobb barátod.- mondta Lisa
-Ezt te nem értheted.- állt fel dühösen Nick
-Akkor magyarázd el hogy megértsem.- mondta Lisa
Nick farkasszemet nézett a lánnyal majd megszólalt.
-Mennem kell.- mondta majd elindult a folyosón mire Lisa utána kiabált
-Szeret téged Nick, de soha nem fogja megbocsátani amit tettél.- kiabálta, mire a fiú mintha meg se hallotta volna tovább ment és kiment az ajtón.
Lisa szemei megteltek könnyel, majd leroskadt az egyik székre és zokogni kezdett.
****
Fájt a fejem és hányingerem volt. Arra emlékeztem hogy mikor legutóbb fenn voltam sötét volt, legalábbis az ablakokból nem jött be világosság, de most csak úgy ragyogott a nap.
Mennyit aludhattam? Napokat? Vagy csak egy éjjelt?
A szívem nem kalapált olyan hevesen mint legutóbb, de mikor újra eszembe jutottak a homályos emlékek, újra könnybe lábadtak a szemeim.
Ekkor egy ismerős jelent meg az ajtóban és halványan rám mosolygott.
Alistair bácsi zsebre dugott kézzel méregetett engem.
-Jó reggelt.- köszönt biztatóan és mintha várta volna a reakciómat, egy pillanatra oldalra nézett.
-Alistair...- kezdtem bele
Lassan elindult az ágyam felé majd megállt közvetlenül mellette.
-Hogy aludtál?- kérdezte
-Nyugodtan.- suttogtam
-Akkor jó. Itt van a húgod is. Alszik a melletted lévő szobában. Egész éjjel melletted virrasztott.- mondta
-Sajnálom.- újra gyűlni kezdtek a könnyek a szememben
-Csss, semmi baj. Nyugodj meg.- óvatosan leült az ágyamra-Emlékszel valamire?
-Nem.- vágtam rá halkan
Pedig nagyon is tudtam hogy ki tette ezt velem, Mike állt bosszút rajtam azért amiért faképnél hagytam. De tudtam, ha ezt bárkinek is elmondom, újra bosszút áll rajtam. Meg fog ölni.
Rettegtem tőle de nem mertem szembe szállni vele. Még ha börtönbe is kerülne, megtalálná a módját hogy tönkre tegye az életemet, hogy megöljön.
Ismertem a férjemet, neki semmi nem szabhatott határt, semmitől nem rettent vissza.
-Biztos vagy ebben? Nem láttad a támadódat?
-Lisa mit mondott neked?- kérdeztem
-Mit kellett volna mondania?
-Nem tudom.... egy betörő volt nem?!
Alistair furcsán nézett rám.
-Lisa szerint igen.- mondta
Egy pillanatra megállt a szív verésem mert attól féltem hogy Lisa esetleg elmondta Alistairnek vagy rosszabb esetben a rendőrségnek..
-Én nem láttam semmit.
-Viszont ha betörő volt akkor el kellett volna tűnnie az értékeknek, nem? Viszont semmi nem hiányzik a lakásból, a tárcád is megvan. Akkor mit akarhatott tőled? Nem lehet hogy valakinek a sajátos bosszúja lenne? Ismersz valakit aki...
-Nem, nem tudok róla hogy valaki is bántani akart volna. Nem.
-Értem.Minden esetre a rendőrség keményen nyomoz az ügyben. Azt mondták elkapják a tettest.- mondta
-Igen, minden bizonnyal.- motyogtam
Alistair vett egy nagy levegőt, majd egy kis hatás szünet után megszólalt.
-Kérsz valamit? Nem vagy éhes?- kérdezte
-Egy tea jól esne.- mondtam
-Rendben.- mosolyodott el majd óvatosan megsimogatta  fejemet
-Alistair, mi van anyával? Elmondtad neki hogy én....
-Nem, nem mondtam el. Nem hiszem hogy jó ötlet lett volna ha a férje halála után azzal a hírrel fogadom hogy a lányát szinte félholtra verték. Jaj, ne haragudj, nem akartam.- csuklott el a hangja
-Semmi baj, és most ki van mellette?- kérdeztem
-Felhívtam a feleségemet, tudod, Mirandát hogy pár napra jöjjön San Fransiscóba míg én itt vagyok nálad.- mondta
-Igazán nem kellett volna..- kezdtem bele
-Dehogynem.- suttogta
Mintha csillogott volna a szeme mikor rám nézett. Könnyek gyűltek a mindig kemény tekintetére.
-Most megyek, hozok neked valamit.- mosolyodott el halványan majd megfordult és kiment az ajtón
Nem bírtam nyugton feküdni, egyre feszültebb lettem, muszáj volt sétálnom egyet. Óvatosan felültem majd lassan felálltam..legalább is próbáltam volna ha nem estem volna vissza a fájdalomtól. Összeszorított fogakkal felhúztam hálóingemet és felszisszentem mikor megláttam a hatalmas sötét foltot a derekamon ami egészen a hátam közepéig ért.
-Te jó ég.- suttogtam elborzadva
-Lana.-hallottam Lisa hangját- Jól vagy?
Az ajtó felé pillantottam.
-Lisa... igen, vagyis..nem.- mondtam
Lisa elindult felém majd megállt mellettem és óvatosan megfogta a vállamat.
-Megígérem hogy kicsinálom. Meg fogom ölni azért amit tett veled.- mondta
-Lisa, kérlek ne kezdd el...- mondtam
-Muszáj szólni a rendőrségnek. Nem úszhatja meg. Ezt már nem. Eleget szenvedtél miatta.- mondta
-Nagyon jól tudod hogy nem tehetem.
-De, nagyon is teheted. Sőt, muszáj ha nem akarsz meghalni.- mondta
-Lisa, én... kezdtem bele de hirtelen megjelent valaki az ablak előtt. Furcsán ismerősnek tűnt de nem akartam hinni a szememnek.
-Nick.- suttogtam erőtlenül
Lisa követte a tekintetemet majd felszisszent.
-Ő az!?- néztem Lisára
-Igen.- mondta
Nick elindult az ajtó felé és benyitott.
Szótlanul figyeltem, majdhogynem hitetlenül.
-Szia Lana.