Nyomtalanul 1. rész

Igen, itt  vagyok. Nagyon jól haladok az új történettel, így gondoltam legépelem nektek az első részt. Nagyon kíváncsi vagyok a véleményekre. Nektek bejönnek az ilyen, és ehhez hasonló történetek?

 1. rész

Tom Kaulitz kelletlenül nyúlt a telefonjáért, amely kitartóan csörgött.

-Haló. -   szólt bele

-Jó napot! Itt Harrison Stay, a rendőrségről. Ön Mr. Kaulitz?  -  kérdezte a férfi

-Igen. - ült föl érdeklődve Tom  -  Miben segíthetek?

-Bejönne kérem a Los Angelesi kapitányságra? Sürgős lenne. 

-Miről van szó? 

-A minap megtaláltuk a testvére iratait és a kabátját egy lepukkant motel mellett, Kalifornia határánál. Tudna arról hogy az öccse esetleg hova mehetett?

Tom elképedve hallgatta a férfit. Bill eltűnt?

-Nem, sajnos nem. Már több mint fél éve nem beszélek az öcsémmel.

-Talán összevesztek? 

-Nézze.. -  Tom lehunyta  a szemét  - Ez magánügy..

-Értem, de a testvére eltűnt, ez már nem csak a kettejük dolga. Mikor tudna befáradni a rendőrségre?

Ez meg mi a fene volt? Úgy beszélt vele ez a férfi mint egy gyanúsítottal. Az tény, hogy legutóbb mikor beszéltek az öccsével, Bill torka szakadtából üvöltötte hogy soha többet nem akarja látni,  de akármennyire is haragudtak egymásra, Tom soha nem bántaná az ikertestvérét.

Igazából Bill jogosan vágott mindenfélét a fejéhez, hiszen amit tett, az nem testvérhez méltó.

-Mr. Kaulitz? 

-Azonnal indulok. - rakta le a telefonját, majd a kocsi kulcsért nyúlt és kirohant az ajtón

***

-Köszönöm hogy befáradt. Üljön le!   -  fogott vele kezet a rendőr, majd  mindketten leültek

-Hallgatom. Mit tudnak az öcsémről?  -  kérdezte Tom

A rendőr, Harrison Stay hunyorogni kezdett, majd felkapta az asztalról a pohár kávéját és belekortyolt.

 -Nos, Mr. Kaulitz, itt most az a kérdés hogy maga mit tud a testvéréről? Miért nem beszélnek egymással már több mint fél éve? 

Tom furcsán nézett Harrisonra. Látta a férfin hogy már tapasztalt, lassan a 40  - es éveit tapossa, most azonban elég rossz helyen tapogatózik.

-Mint mondtam, magánügy. -  válaszolta Tom

-Értem.   - tette le a poharát, majd felállt  -  Viszont a hatóság félrevezetése bűncselekmény. Ha tud valamit, mondja el.. Kérem. - a hangja cinikusan csengett, ahogy pofátlanul Tom fölé hajolt

-Ühüm.. - kezdett bele Tom, kínosan nevetve   -  Maga egy idióta. Higgye el, nagyon rossz helyen kapisgál. Míg maga a magánéletemmel foglalkozik, az isten tudja merre kerül el az öcsém. Különben sem olyan érdekes..

-Nos..  - kezdett bele a férfi  -  Ha nem olyan nagy szám, nyugodtan megoszthatja velem. Hallgatom.

Tom egyre idegesebb lett. Mit érdekli annyira a rendőrséget hogy milyen viszonyban voltak  mikor Bill eltűnt?

-Egy nő miatt. -  szűrte a fogai között

Harrison elmosolyodott, majd ráncolni kezdte a homlokát és leült.

-Szóval egy nő miatt. - a férfi látszólag jól mulatott   -  Melyikük húzta meg? Ő vagy maga? vagy mindketten? 

Tom kikelt magából.

-Ez is a munkaköréhez tartozik? Seggfej! Ha mondjuk nem ebben a kikúrt irodában vakarná a seggét egész nap, esetleg megtalálná az öcsémet. - állt föl dühösen Tom

-Hey, hey. Nyugi nagyfiú!  -  állt fel Harrison is  -  Nem kell jelenetet rendezni.

-Igen? Akkor szálljon le rólam és végezze a dolgát.  -  csapott rá dühösen az asztalra, majd egy hirtelen, heves mozdulattal leverte a poharat, amely nagy csattanással a földre esett és darabokra hullott.

Felkapta a kabátját, és sietősen távozott az irodából.

Gondolkodni kezdett, mégis mi a fenét csináljon? Ezek az idióták azt sem tudják merre induljanak, még egy normális kihallgatást sem tudtak rendesen lebonyolítani. 

Egyedül nem fogja tudni megtalálni, a rendőrökre meg nem számíthat.

Csak egy választása maradt.. csak is egy embert tudott, aki úgy ismeri a testvérét mint ő maga. Csak Ő tud neki segíteni, ketten csak kitalálnak valamit.

Muszáj, nagyon sürgeti az idő.

Tom beszállt a kocsijába, majd elindította a motort.

-Enie.. Alig várja hogy lásson.. - egy fanyar mosoly jelent meg az arcán, és a belvárosba vette az irányt

***

-Seggfej!  -  dühösen lecsaptam a kötényemet a főnököm elé, majd végkielégítés gyanánt felkaptam a 16 dolcsit a pultról és stílusosan bemutattam, majd jól becsapva magam mögött az ajtót, beszálltam a kocsimba, és egy hatalmas porfelhőt magam után hagyva a belváros felé vettem az irányt.

Dühösen nyomtam a gázpedált, elegem volt hogy sehol nem tudtam megmaradni egy hónapnál tovább.

Mintha valaki elátkozott volna.

Nem telt bele 10 percbe és leparkoltam a hatalmas tömbház előtt, amelyet  sajnos az otthonomnak mondtam. A lakás kicsi volt és szinte teljesen üres, én pedig magányos.

Ez lenne a hosszú élet titka? 

-Naná! - morogtam, majd leállítottam a motort

Kiszálltam a kocsiból, bezártam, majd egy nagy sóhaj kíséretében elindultam a bejárat felé, mikor a hátam mögül ismerős hangot hallottam.

-Még mindig halálosan vezetsz. - önelégülten vigyorgott a fekete Audijának motorháztetőjén csücsülve

Hunyorítani kezdtem.

Már csak ez hiányzott.. a baj mindig csőstül jön.

Megfordultam.

-Kár hogy nem láttalak. Pedig szívesen kivasaltalak volna. - mondtam gúnyosan

-Ez fájt. - mosolyogva elrugaszkodott a kocsitól, majd elindult felém 

-Ha közelebb mersz jönni, esküszöm szét rúgom a seggedet. - fontam össze  a  kezemet a mellkasomon

-Nagy kár. - állt meg előttem

Alaposan végigmért, próbálta felmérni hogy mire gondolok.

-Mi van? -  kérdeztem

-Beszélnünk kell. -  mondta

-Elkéstél. - sarkon fordultam és elővettem a kulcsomat

-Segítened kell . -jött utánam

-Dehogy kell. Nagyfiú vagy már, megtudod oldani. Vagy ha mégsem, szólj a drágalátos öcsikédnek, úgyis annyira oda és vissza vagytok egymásért.

-Billről van szó, hallgass már meg!   - kapta el a kezemet

-Na, akkor pláne nem akarok róla hallani. Ti ketten csak is szerencsétlenséget hoztok a fejemre.  Két idióta!

-Ne túlozz!

-Te egy köcsög vagy, az öcsédről nem is beszélve!

-Kapd be!  - mosolyodott el

-Már megvolt! -  nyitottam ki az ajtót