Novella/ Élet a halál után 4. rész

Élet a halál után

4. rész

Ness mosolyogva mutatta be jóképű vőlegényét, a volt szerelmemet.

Egy halvány és ijedt mosollyal Tomra néztem, majd Nessre.

-Gratulálok. - mondtam a lánynak, majd Tom felé fordultam

-Elie vagyok. - mutatkoztam be másodszorra

Tom belépett az ajtón, majd félve elindult az ágy felé. Meglepett és ijedt tekintete elárulta, nem nagyon örül a találkozásunknak.

-Heló. Tom vagyok. - nyújtotta a kezét

Az ajkamba haraptam, majd kezet fogtam vele. 

A keze erős és izmos volt, mégis puha és meleg. Annyira.. annyira elvesztem a tekintetében. Rám törtek  a régi emlékek.

Tom Ness felé fordult és megcsókolta.

-Jól vagy szívem? Mit mondtak? Mi bajod?  -  ült le az ágyra és megfogta a lány kezét

-Ez egy nagyon jó kérdés, majd kiderül. Most visznek majd kivizsgálásra. - nevetett fel zavartan a lány

Tom felsóhajtott, majd oldalra tűrte Ness haját és újra megcsókolta.

Hülyének és fölöslegesnek éreztem magam, így lefeküdtem az ágyra és átfordultam a másik felemre.

Lehunytam a szememet és azon kezdtem törni a fejem, hogy a sors miért szeret engem ennyire szívatni, miért szereti ha rosszul érzem magam, ha megszégyenülve állok mások előtt, miért szereti feltépni a régi sebeket...

Csak hallgattam és hallgattam ahogy nevetnek, ahogy Tom kacérkodik a lánnyal, ahogy édeseket suttog a fülébe, ahogy aggódva szólongatja, ahogy szereti..

-Elie? - hallottam végül a nevemet

Úgy tettem mintha aludnék, nem szerettem volna kellemetlen helyzetbe kerülni.. újra.

-Alszik, hagyjad.  - suttogta Tom

Ekkor hallottam hogy nyílik az ajtó, és belépett rajta valaki, aztán mikor megszólalt az orvos, tudtam hogy Nesst most viszik kivizsgálásra.

-Jó napot. - köszönt Tom illedelmesen

-Jó napot. Ön a hölgy vőlegénye?  -  kérdezte az orvos

-Igen, Tom Kaulitz vagyok. -  válaszolta 

-Örvendek. Nos, Ness? Indulhatunk? -  kérdezte

-Természetesen. - válaszolta Ness -  A vőlegényem is jöhet?

-Először nőgyógyászati vizsgálatot végzünk.. - kezdett bele az orvos, mire Tom rögtön közbevágott

-Ezt hogy érti? Lehet hogy terhes? -  hallottam a riadt és kétségbeesett hangját

-Ezért szeretnénk megvizsgálni. -  válaszolta az orvos

-Tom, ne aggódj. -  nevetett fel Ness

-Addig Ön várja meg itt.  -  mondta az orvos

-Nem lesz semmi gond, szívem.  -  nyugtatta a lány, majd egy csókot adott Tomnak - Sietek vissza. 

Hallottam ahogy kimennek, majd becsukják az ajtót. A szívem a tokomban dobogott, főleg mikor Tom kimondta a nevemet.

-Elie, tudom hogy nem alszol. -  szólalt meg

-Honnan veszed? -  szólaltam meg csukott szemekkel

Tom felnevetett, majd éreztem hogy le ül az ágyamra.

-Elie. -  leszedte rólam a takarót

-Tom, mit akarsz? -   fordultam felé, majd kinyitottam a szememet.

-Na végre. -  mosolyodott el  -  Rég láttalak.

-Ez most jót vagy rosszat jelent? -  húztam fel a szemöldökömet.

 -Szerinted? Hány éve is volt? - kérdezte

-Sok. - fordultam el

Tom felsóhajtott, majd felállt.

Szótlanul figyeltem hogy mikor szólal meg újra. Fogalmam sem volt mit gondoljak, furcsán szemtelen és kedves volt, mintha valóban örülne hogy újra lát.

-Mi történt veled? - szólalt meg végül

-Hogy érted? -  kérdeztem

-Miért kerültél kórházba?  -  kérdezte

-Magán ügy -  mondtam

-Valóban?  -  mosolyodott el  - Semmit sem változtál.

-Úgy érted még mindig hülyének lehet nézni? -  kérdeztem 

Tom felnevetett.

-Ne kezdd el, az már régen volt. -  mondta

-Igazad van, hagyjuk inkább. - mondtam

Kinyitottam a szememet, majd felültem.

Felvettem a papucsomat és felálltam, de Tom ekkor elkapta a kezemet.

Egyáltalán nem szorította meg, nekem mégis éles fájdalom járta át a testemet, és felsikoltottam. Térdre estem, és ha Tom nem állt volna közvetlenül mellettem, az ágyamban szét is verhettem volna a fejemet.

Gyengének és sebezhetőnek éreztem magam, homályos és furcsa volt a látásom, újra az a fájdalom mardosta  minden egyes porcikámat, mintha felemésztett volna. 

Pont most, erre mennyi az esély? Miért pont akkor, ott, mintha  természet  a sors és mindenki ezen a világon csakis ellenem lennének. Eddig nem történt semmi olyasmi, ami elárulná hogy haldoklom, mintha hirtelen  a testemnek eszébe jutott volna hogy pontosan fél évem hátra és megcáfolja hogy lenne még esélyem, halovány, mégis lenne.

-Elie. -  Tom hangja aggodalmasan csengett

Óvatosan felkapott a kezébe és az ágyra fektetett, majd kiszaladt a szobából.

A testem megtörten feküdt a kórházi ágyon, mintha görcsbe rándult volna minden egyes mozgatható részem, mintha tüzes csóvákon húznának végig.. tehetetlen voltam 

Nem telt bele fél perc, mikor az ajtóban megjelent Tom, mögötte egy orvossal és két nővérrel.

Tomot rögtön kiküldték a szobából, majd az orvos rögtön egy fájdalomcsillapítót, valószínűleg morfiumot adott be, amitől fokozatosan múlni kezdett az égetően görcsös fájdalom.

-Elie, hallja amit mondok? -  hajolt felém az orvos

A fájdalomtól szinte eszméletlenül válaszoltam neki.

-Igen.. kérem..  - kezdtem bele

-Vigyék a megfigyelőbe. - fordult a nővérek felé

-Kérem.. - szólaltam meg újra -  Kérem, nem bírom..

-Nyugodjon meg. -  mondta az orvos

Nyugodjak meg... mégis hogyan? Főleg hogy olyan sablonos hangnemben közölte velem, hogy még ő sem  gondolta komolyan.

Az orvos kimet a szobából, a nővérek pedig körülöttem mászkáltak, fogalmam sincs miért.

A morfiumtól bágyadt és furcsán nyugodt lettem, elmúlt a fájdalmam.

Mikor a két nővér kiment a szobából, lehunytam a szememet.

Valami olyasmit hallottam hogy elvisznek máshova..

Vagy csak képzeltem? 

-Elie.. -  hallottam egy ismerős hangot

Annyira gyengének éreztem magam, nem tudtam kinyitni a szememet.

-Elie..  - megfogta a kezemet

Gyengén megszorítottam, mire ő megsimogatta a kezemet.

Gyengén kinyitottam a szememet, annyira kimerültnek éreztem magam.

-Elie... mi történt? -  kérdezte

-Tom... -  kezdtem bele

-Mi volt ez az egész? Mi történt veled?  -  a hangja egyre kétségbeesettebb lett.

-Én.. -  kezdtem bele

Megmondjam neki? Megéri? Mégis  mi veszíteni valóm van, nem igaz? Az önbecsülésem? A becsületem? Az életem? Annak már úgy is mindegy. 

Senki nem tud erről, senki nem jelentett nekem annyit, hogy képes legyek elmondani neki. 

Senki.

Most mégis elgondolkodtam rajta.. mi lenne ha elmondanám Tomnak? Egyáltalán érdekelné? Vagy meghatná? Azt soha nem akartam hogy sajnáljanak, mert azzal semmire nem megyek, csak szánalmas lennék, aki nem tud magáról gondoskodni.

Ő volt életem szerelme, egy meghatározó része az életemnek. Megérdemelné hogy elmondjam?

-Elie? -  Tom kétségbeesett tekintete végül arra késztetett hogy megtegyem.

-Sajnálom hogy így kellett újra találkoznunk. - suttogtam

-Én is. - mondta

-Én csak azt szeretném.. - kezdtem bele

-Ne haragudj. - mondta halkan

-Most már úgy is mindegy Tom. - mondtam

-Nem, nem mindegy. Miért mondod ezt? 

-Tom, én..

-Ha akkor végig hallgattál volna, most megértenél. Mégis ott hagytál, meg se vártad hogy megmagyarázzam. 

-Tom, ez most már tényleg mindegy. Az már rég volt.

-Az lehet, de én még mindig sz.. - harapta el a mondat végét

Szeretlek?

Ennyi év után újra találkoztunk, sok év telet el, alig egy órája hogy újra láttuk egymást, ő máris kimondaná hogy szeret.

Még mindig fontos vagyok számára..

-Tom én..

-Elie, nem akarom hogy miattam.. - akadt meg hirtelen

-Tom..

-Bocsáss meg.

-Erre semmi szükség Tom, tényleg. Haldoklom..