Pályaművek/ Lexi Kaulitz: Zöld szempár

Zöld szempár…

- Állj! – szólt fel a tábortűznél Tom. – Hol van Gus?

Mindenki követte a fiú tekintetét a pálmafák felé. Bill felállt, és Gustav nevét ismételgette, miközben bemerészkedett a gazosba.

- Ááá! – ugrott ki sikítva a bozótból.

Valami megfogta a lábát, és az nem is valami volt, inkább valaki. Gustav a hasát fogta a röhögéstől, úgy mászott ki a dzsindzsásból.  Tom és Georg felnyerítettek, majdnem beleestek a tűzbe. Bill sértődötten ült le az egyik fatuskóra.

 A nap már rég lement, a sötétben mindenkire csak a tűz és a hold fénye vetett fényt. A fehér, műanyag asztalon tonnaszámra volt a mályvacukor és a grillkaja, egy szeszgyárhoz is kevés pia foglalt helyet. Mindenkiből dőlt a részegség, csak Billből nem.  Sosem rúgott be, de mindig ivott, hogy ne tűnjön nyápicnak.

- De milyen már, hogy nincs itt egy idegesítő rajongó sem. Még fotósok sem.  – nézett kábán Georg.

Egyetértő mormogás hullámzott végig a fiúkon. Gustav a zsebével babrált, majd egy nagyon gyanús dolog került elő a kezéből…

- Gus! – pattant fel Tom. – Isten vagy! Töki, nagyon odateszünk, ha a spangli körbemegy. De lehet, átmegyünk zombiba egy kis fűtől.

 Gustav meggyújtotta, beleszívott, letüdőzte, majd a füst hernyóként szállt az éjszakába. Tom és Georg vágyakozva nézte a kincset érő cuccost. Bill ugyanúgy duzzogott, semmi kedve nem volt ahhoz, hogy a rajongóik rajtakapják őket és botrányt csinálnak.

 A mokiszag ott terjengett a levegőben, Bill közelebb ment a tengerhez, levette a strandpapucsát és a lábát a hűvös vízben áztatta. Nem érdekelte, hogy a többiek esetleg gondolnak valamit róla. A tengert nézve furcsa érzése támadt. Mintha figyelnék. A hátrapillantott a többiekhez, de ők röhögtek, mint a hiénák. De még mindig nem múlt az érzése.

 A partot fürkészte, hátha látni fog valakit. Egy apró valamire lett figyelmes, aminek a szeme smaragdzölden világított… Várjunk csak!, gondolta, Világít a szeme? Biztosan csak képzelődöm.

De jól látta, hogy annak a valaminek olyan szeme van. Hirtelen úrrá lett rajta a rémület. Felkapta a papucsát és a fiúkhoz sietett.

 A szíve a torkában dobogott, mert eszébe jutott, hogy a horrorfilmekben mindig ilyenkor csap le a gyilkos az áldozatokra. Amikor védtelenek, és nem is számítanak semmi ilyesmire.

 Amikor a többiek látták, ahogy Bill közeledik, elkezdtek röhögni.

- Mi van? Szellemet láttál? – hunyorított Tom, mert csípte a füst a szemét.

 Bill bólogatott, majd végigsimított hosszú, szőke haján. Várjunk csak! Neki nem rövid, fekete haja van? Ledöbbent saját magán, majd a kézfején lévő tetoválásra lett figyelmes. Hiszen neki nincs is tetoválása, a tarkóján lévő logón kívül.

- Fiúk… - szólt rekedtes hangon. – Jobb lenne, ha abbahagynánk az egészet. Nagyon rossz előérzetem van. Láttam valamit, aminek zölden világító szeme volt.

Még nagyobb hahotázásba kezdett a betépett társaság. Bill szinte nyafogott nekik, hogy higgyék már el, hogy tényleg látta azt a dolgot.

 - De nem viccelek!  - fakadt ki. – Tényleg menjünk innen!

 Hirtelen támadt egy ötlete. A fehér, műanyag asztalról felkapott ez kést, amivel alkonyatkor Tom szeletelte a zöldségeket. Egy barackszínű tálcán talált még pár fegyvernek tűnő dolgot. Sorra adogatta a fiúknak a késeket, nyársakat.

- Mi a szar az a zöld izé? – nézett Georg pont arra a valamire, aminek vészjóslóan villogtak a szemei. – Basszus, Bill, tényleg igazad volt! Húzzunk innen!

 Mindenki eszeveszetten markolászta a fegyvereit és a nyaraló felé siettek. Tom mondta, hogy inkább menjenek az erdőbe, tuti elkapná őket az a valami. Így hát mindenki tönkretette a lábbelijét, lekapták és mezítláb folytatták az utat, be a legnagyobb dzsumbujba.

Egy nagyobb fa mögé elbújtak, mindenféle rovar rájuk mászott, sorba csapkodták magukat. Billen már jó pár csípés keletkezett, de nem az volt a legnagyobb probléma. Annyira parázott, hogy hideg verítékben úszott, kiszáradt a szája és a torka, a szíve pedig majd kiugrott a helyéről.  Hallotta, ahogyan a többiek reszketve veszik és fújják a levegőt.

 Avar ropogását lehetett hallani. Az a valami ugyanúgy az erdőben volt. Bill magában szidta Tomot, amiért ezt ajánlotta búvóhelyül.

- Menjünk balra, akkor egyenesen a nyaralóhoz érünk. – suttogta alig hallhatóan Georg.

Mindenki egyetértően bólintott, majd futásnak eredtek. Az üldöző a nyomukba eredt és még gyorsabban menekültek a nyaraló felé.

 Már majdnem kiértek az erdőből, amikor Tom nagyot puffant, és vérrel áztatta az apró szemcséjű, szürkés homokot. Bill rángatta volna, de testvére szólt, hogy adjon még kést, majd ő elintézi, csak menjenek. Nyafogva, de beleegyezően adta a kezébe fegyverét és vissza-visszapillantott Tomra és a szörnyetegre futás közben.

 Bill szemeibe könnyek szöktek, ahogyan belegondolt, hogy otthagyta testvérét, miközben maradhatott volna vele együtt.  Zokogásban tört ki, egész testében remegett.  

 Georg kirántotta a nyaraló üvegajtaját, és besiettek. Kintről Tom ordítását lehetett hallani, bent pedig Bill siránkozott.

- Úr isten… El sem hiszem, hogy ilyet tehettem Tommal. – törölte le könnyeit piszkos kezeivel. 

- Éééés, ennyi! – szólt bele a megafonba a rendező. – Bill, tökéletesen játszottad a szerepet, Georg, profi vagy. Gustav… nos, szokásosan hoztad a halk fajtádat.

 Bill helyet foglalt egy székben, majd bevárta testvérét. Amikor meglátta Tomot, rögtön elvigyorodott.

- Jól áll a művér. – hülyéskedett Bill.

 Tom megrebegtette a szempilláit, majd hátracsapta a haját.

- Jaj, ne is mondd, csak úgy vonzz a kamera, mert tudom, hogy nagyon kívánatos vagyok. – játszotta az eszét.

 Miközben Bill a szemeit forgatta, a nyaralóban hirtelen elment az áram, és teljes sötétség lett. Mindenki idegesen pillantott körbe. Bill önkéntelenül megfogta Tom kezét.

  A holdfény megvilágított egy hatalmas dolgot, ami nagy nyáltócsákat hagyott maga után és hangosan hörgött, mintha baja lenne a tüdejével. Mindenki eszeveszett sikoltozásba kezdett és menekült ki az épületből. Bill még mindig szorosan fogta a testvére kezét, nehogy elveszítse.    Reflektorfények világítottak a partra és a rendező belekiabált a megafonba.

- Jó, ennyi! Mára leálltunk! – fröcsögött a nyála. – Jó éjt mindenkinek!

 Bill beült Tommal az Audijába, és az egyik közeli pizzázóba tartottak. Miután megérkeztek, ügyeltek arra, hogy a rajongók ne vegyék őket észre, és benyitottak a finom illatokkal csábító helyiségbe.

Leültek az egyik asztalhoz, és várták, amíg a pincér meg nem jön. Bill a műanyag piros-fehér abrosszal babrált, Tom a telefonján nézett valamit.

- Jó estét! – szólt egy öregember, aki szinte a Keresztapa című filmből is kiléphetett volna.  – Mit szeretnének?

- Egy nagy pepperonis pizzát szeretnénk. – szólt Tom.

 Felírta, és megvárták, míg elkészítették.

- Jó étvágyat hozzá. – tette le az asztalra a pizzát és késeket.

  Megköszönték, majd jóízűen falatozni kezdtek. Tom hangosan csámcsogott, Bill pedig félelmetesen ügyelt arra, hogy minden falatot jól megrágjon, miközben úgy ült, mintha karóba húzták volna. 

- Tom! Mit csinálsz? – vette el a vérző kezét Bill.

 Tom ugyanis beleállította testvére kezébe a kését. Billnek iszonyatosan nagy fájdalom hasított minden porcikájába. Tom még csak bocsánatot sem kért, folytatta tovább az evést.

 Bill ijedten hőkölt hátra testvére láttán. Tom mintha egy repedező porcelánbaba, vagy egy omladozó épület lett volna. Az arca szétesett, majd a székén csak a földi maradványa volt.

- Bill! Bill! Biiiiill! – ébresztgette testvérét, aki verítékben úszott és ordítozott.

 Bill nyöszörögve nyitotta ki szemét, majd beletúrt, rövid, fekete hajába. Felült és átölelte, izzadt karjaival Tomot. Megnyugodott, hogy csak álmodott, nem volt igaz egy másodperc sem.

- Annyira féltem, Tommie!  - nyafogott Bill. – Szőke hajam volt, zöld szemű valami… a forgatás, véres voltál… szétestél.

- Vége van. – szorította meg finoman testvérét.  – Holnap este rendezünk tábortüzet?

 Bill és Tom nyaraltak Georgékkal. Egy tengerparti nyaralót béreltek ki egy hétre, szülők még a láthatáron sem voltak.

- Nem! – ellenkezett Bill.

Tom megvonta a vállát, majd kiment a szobából. Gondolt egyet és visszadugta a fejét.

- Mellesleg vettem neked egy plüssállatot. Nézd, hogy világít a szeme. – mutatott az éjjeliszekrényre Tom.

Bill odafordult, és egy vakítóan zöld szemű rondaság bámult vissza rá…