Vakáció extrákkal 32. rész Félreértés ne essék!

Szép napot Drágáim! Végre elérkeztünk egy fontos és mindent eldöntő pillanathoz.. jó, csak vicceltem, de amúgy van benne valami ha úgy vesszük. A mostani részben történni fog egy s más, de döntsétek el ti, hogy tetszik vagy sem. Mindazonáltal észre vettem hogy mostanában már nem nagyon vagytok hajlandóak kommentelni, kicsit megcsappant a vélemények száma. Ennek annyira nem örülök, elvégre miattatok teszem fel a  részeket, és az a minimum hogy  elvárom az olvasóimtól hogy picikét aktivizálják magukat. De mindegy, nem  fogom fölöslegesen tépni a számat, itt van rész, remélem tetszeni fog, és nem fogtok megölni a befejezés miatt.

-Te mit keresel itt? - kérdeztem halkan

-Georg mondta hogy hirtelen elrohantál mikor beszélni akart veled. Mi a baj?  - indult el felém

-Ne gyere közelebb!  - kezdtem hátrálni

Tom megtorpant és értetlenül nézett rám.

-Mi a baj, Ann? - kérdezte

-Te vagy a bajom. - remegtem az idegtől

-Tessék? - húzta fel a szemöldökét

Az ajkamba haraptam. 

-Miért teszed ezt velem?  -  kérdeztem

-De mit? - tett egy lépést felém

-Folyton bántasz. Ennyire jólesik?

-Én? Hogy bántalak? Ann..- kezdett bele kétségbeesetten 

-Becsaptál, Tom. -  a hangom olyan szinten reszketett hogy alig bírtam kimondani egy épkézláb mondatot.
-Én nem, én nem értelek. Mondd már el hogy mi  a bajod?
-Ki szórakoztad magad, Tom?  Meguntál és most odébb állsz? Hitegettél mert jól esett? Tönkreteszel mert neked így a jó? - a hangom eltorzult a naró gúnytól
Tom elborzadva nézett rám, majd elindult felém és megragadta a kezemet. Farkasszemet néztem vele, de a tekintete bosszús és értetlen volt.
Igazán jól játszotta a szerepét.
-Ilyet soha ne mondj, érted? Soha nem bántanálak meg, Ann. Én..
-Mit te?  - néztem rá könnyes szemekkel
Szörnyen éreztem magam, igazából fogalmam sem volt hogy miért álltam ott még mindig, felesleges lett volna meghallgatnom a szánalmas hazugságait. Hiba volt hinnem neki, mégis bedőltem a kisded játékainak, a mosolyának és a mézes mázos szavainak. Tényleg ennyi lennék? Ennyire befolyásolható vagyok? Miért teszi mindenki ezt velem? Senki nem tud szeretni, csak bántani? Kihasználni? Nekem soha, még csak meg sem fordulna a fejemben ilyesmi, ha én valakit szeretek, azt el nem eresztem, küzdök azért hogy velem maradjon. Megadok neki mindent, szeretem, óvom és mindent megteszek érte.
Csak én lennék ilyen?
-Én szeretlek téged.-  mondta ki Tom
Szomorúan néztem hatalmas sötét és csalódott  szemeibe, majd ellöktem magamtól.
Ennyi lenne? Kimondta a kamu szót, amitől azt hiszi hogy a karjaiba omlok? Ha ezt másképpen mondta volna, talán el is hiszem, de így..
-Fejezd be, Tom! -  szólaltam meg - Ne nehezítsd meg!
.És te is szeretsz engem.-  mondta halkan
Újra könnyek szöktek a szemembe. Miért teszi ezt velem? Élvezi?
-Tévedsz!  - suttogtam  - Gyűlöllek és soha többet nem akarlak látni.
Tom kétségbeesetten  tett felém egy hirtelen lépést.
-Ezt nem gondolhatod komolyan!
-Soha életemben nem gondoltam komolyabban semmit. Megbántam hogy megbíztam benned.
-Ann, nagyon szépen kérlek, mondd már el nekem hogy mi folyik itt? Mit csináltam megint?
Sarkon fordultam hogy faképnél hagyom, ám hirtelen  megfogta a kezemet és magához rántott. A mellkasa dühösen dübörgött, a levegőt kapkodva vette, homlokán egy ér lüktetett. Ideges tekintettel fürkészte a szemeimet, majd az ajkamra  villantak éhes szemei.
Sikerült felzaklatnom, szembesítettem  a kisded játékaival, ezek szerint nem tetszett neki.
-Nem engedlek el,  míg meg nem mondod, mi bajod van. - mondta
-Fenyegetsz?  - kérdeztem gúnyosan
Hüvelykujja a torkomat csiklandozta, elszánt tekintete a bőrömet égette. Azt hitte megadom magam, hát tévedett.
-Mi ütött beléd, Ann? Eddig semmi bajod nem volt. -  mondta
Gúnyos mosolyra húzódott a szám.
-Miért nem kérdezted meg azt a lányt, akivel olyan jól szórakoztál?  -  kérdeztem
-Hogy mi van?  - rázta meg értetlenül a fejét
Lehámozta rólam a kezét, majd egy vigyorral az arcán ellépett tőlem.
-Hagyj békén, gyűlölöm ha hülyének néznek.  - löktem el magamtól
Tom a tarkóját kezdte kaparni, majd kínosan nevetni kezdett. Felemelte a fejét, majd megszólalt.
-Valamit nagyon csúnyán félreértettél!   - nevetett szórakozottan
-Hogy merészelsz.. - mondtam indulatosan, majd tettem felé egy fenyegető lépést
Tom ezt kihasználva megragadta a kezemet.
-Eressz el!  - próbáltam kiszabadulni a szorításából, de nem sikerült
Túl erős volt.
Annyira megalázó volt, azt hitte sikerült csőbe húznia.
 -Azzal a lánnyal nem történt köztünk semmi.  - magyarázta   -  Illetve régen volt, de az már a múlt. Megpróbált újra  becserkészni, ugyanis tavaly egy ideig együtt jártunk. A szálloda  bárjában dolgozik, még ott ismerkedtem össze vele. De most  finoman és kedvesen visszautasítottam, megmondtam neki hogy sajnálom, nem tehetem, mert valaki mást szeretek. -  mondta a szemeimet fürkészve
-Igazán? És kit?  - kérdeztem
-Téged!  - suttogta - Csak is Téged!
Egy ideig csak néztem rá, az arckifejezését elnézve, úgy tűnt mintha elégedett lett volna magával. Azt hitte hogy simán beveszem ezt a mesét.
Láttam amit láttam, és az nem tévedés.
-Nem hiszel nekem igaz?  - szólalt meg
-Miért tenném?
-Tudod mi a te legnagyobb bajod? Senkit nem engedsz közel magadhoz. Félsz hogy bántani fognak, hogy össze törik a szíved. Ezért nem akarod bevallani hogy megőrülsz értem. - mondta
Felkaptam a fejemet. Mégis mit képzel?
-Még te mersz nekem ilyesmiket mondani, aki egy szánalmas mesét akarsz beetetni velem? Azt hiszed hülye vagyok, Tom? Ismertem  egy ugyanilyen szemétládát mint te, de tudod mit? Te még rajta is túl teszel. -  mondtam dühösen
Tom kínjában felnevetett.
-Csak saját magadnak meséled be ezeket a marhaságokat. Honnan veszed hogy nem te voltál a hibás?  - kért számon
Azt hittem ennél már nem süllyedhet mélyebbre. Tévedtem.
Megtalálta a gyenge pontomat, sikerült csőbe húznia, annak ellenére hogy fogalma sem volt, mi történt sok évvel ezelőtt.
A szemem szúrni kezdett az előtörő könnyektől, de nem hagytam hogy végig follyanak az arcomon, így is túl sok könnyet pazaroltam olyan emberekre, akik meg sem érdemelték.
Tom mozdulatlanul állt előttem,  mint ha rá jött volna hogy olyasmit mondott amit nem kellett volna.
-Ann?  - suttogta halkan, már már kétségbeesetten
-Kérlek hagyj békén. - suttogtam  könnybe lábadt szemekkel
-Ann - kétségbeesetten megragadta a kezemet - Kérlek. Kérlek, ne haragudj, én..
-Eressz el. - téptem ki a kezemet a szorításából
-Én nem akartam, kérlek.
-Tom!  - nyeltem egyet - Hagyj békén, könyörgök! - sarkon fordultam és az ajtó felé vettem az irányt, de Tom utánam kapott.
-Nem. - szólalt meg ellentmondást nem tűrve  - Itt már nem arról van szó hogy félsz tőlem. Attól félsz hogy valaki megbánt, attól félsz hogy valaki újra szeretni fog. -  mondta
-Soha nem akartam hogy közöm legyen  hozzád!
-Dehogynem! Bár szomorú tény, hogy nem vagy képes bevallani.
-Tom! - csattantam fel, majd dühösen letöröltem könnyel áztatott arcomat -  Neked fogalmad sincs mi az hogy szerelem. Nem ismered, nem tudod értékelni ezt a szót. Egyáltalán minek beszélek veled erről?  - mondtam kétségbeesetten, könnybe lábadt szemekkel
-Honnan gondolod ezt? Szerinted én egy...
-Érzéketlen szemétláda vagy, igen.. Arról kántálsz nekem hogy biztos miattam ment tönkre a kapcsolatom, mikor rohadtul nem tudsz rólam semmit, sőt, azt meg pláne nem tudod hogy mi történt akkor.  - mondtam
-Ez igaz, de ha akkor is így viselkedtél.. - kezdett bele
Egyre dühösebb lettem.
-Eressz el!
-Nem! Sajnálom hogy ennyire kételkedsz bennem.
-Még jó. Nem fogsz többé hülyére venni. -  mondtam
-Ó, már megint itt lyukadtunk ki, remek!  -  engedett el, majd zsebre dugta a kezét
-Egyszerűen csak hagyjál békén, felejts el,  és szállj le rólam, rendben?  Sokkal jobb lesz neked is!   -  mondtam
Tom  keserűen felnevetett.
-Hogy lehetsz ilyen, Ann?  -  kérdezte - Szerelmet vallottam neked, még is úgy viselkedsz  velem, mint egy utolsó senkiházival. Mit akarsz mit tegyek, jöjjek fehér lovon, vagy mit szeretnél?  -   kérdezte
Az ajkamba haraptam.
A fenébe is, annyira kezdett össze zavarni ez az egész. Elegem volt, nem kellett volna belemennem a randiba sem, nem kellett volna szóba állnom vele, nem szabadott volna ránéznem, vele álmodnom. Egy részem teljes mértékben elutasítja,  tudja hogy veszélyes és bármikor megbánthat.
De a másiki felem epekedik minden egyes érintéséért, pillantásáért, csókjáért. Azt akarja hogy fejezzem be az önsajnálatot és teljes mértékben legyek az övé.
Csak is az övé.
Lehunytam a szememet, majd felsóhajtottam.
-Ann, mondj valamit, kérlek!
-Nem tudok benned megbízni, sajnálom. Nem megy! - emeltem fel a fejemet
Tom állta a tekintetemet.
-Ezt te sem gondolhatod komolyan!
-De. - sóhajtottam fel - Nagyon is komolyan gondoltam. Az istenért Tom, még csak két napja ismerjük egymást!
-És szerinted ez érdekel engem? Vagy téged?  Őszintén!
-Igen, nagyon is érdekel.
-Ó, hát persze. Komolyan nem értelek Ann! Először az volt a bajod, mert egy másik lánnyal beszélgettem.. - kezdett bele, de félbeszakítottam
-Nem csak beszélgettél, flörtöltél. - mondtam
-Nem, de tökmindegy, egyszer már megmagyaráztam, nem fogom még egyszer. Sajnálom ha elsőre nem érted meg, lényegtelen. -  mondta - Másodszor azért akadtál ki , mert felhoztam témának a régi kapcsolatodat.
-Helyesbítek! Meg vagy győződve arról, hogy én tettem tönkre a kapcsolatomat.- egészítettem ki
-Nem igaz, én csak felhoztam egy lehetőséget. -  mondta  -  Harmadszor pedig azzal jössz, hogy túlságosan kevés ideje ismerjük egymást. Ezek csak kifogások.
Most már kezdett komolyan felidegesíteni, minden félét próbál bemesélni.
Dühösen felemeltem a fejem.
-Tudod mit? Higgy amit akarsz, engem nem érdekel.  - mondtam
-Ó, dehogynem.

-Mielőtt még itt és most befejezünk mindent, szeretnék elmondani neked még valamit!  - mondtam
-Hallgatlak. - fonta össze a kezét a mellkasán
-Azt, hogy gyűlöllek és soha többé nem akarlak látni, komolyan mondtam.  - fordultam felé dühösen
Tom mosolyogva állta a tekintetemet.
-Na végre, hogy  egyetértünk valamiben!  -  Tom a kezemhez kapott, majd egy hirtelen mozdulattal kemény mellkasához rántott és olyan gyorsan tapadt az ajkaimra, hogy időm se lett volna ellenkezni.

VÉLEMÉNY, KEDVES OLVASÓK? :DD