Vakáció extrákkal 29. rész Vacsorameghívás kicsit másképp

Sziasztok. Meghoztam a folytatást a Vakáció extrákkalból. Remélem tetszeni fog nektek, ne feledjétek a kommenteket.

Kb. az  utolsó fél percben jött el az a pillanat, mikor Bill eszeveszettül ordítani kezdett. Előtte mintha csillapodni kezdett volna.

Georg és Tom röhögni kezdtek.

Igaza volt Nicknek, az egész nem tartott tovább pár percnél. Gondolom örök élmény lehetett Bill és Sam számára. Mit ne mondjak, mikor megláttam a tekintetüket, na az mindent vitt.

Szerencsétlenek nem tudták eldönteni hogy sírjanak vagy nevessenek. 

Nick leültette őket egy, -  úgy nézett ki mint az autós ülések  -, székre, majd leszedte róluk a felszerelést és újra hozzájuk rögzítette a biztonsági köteleket.

-Mondtam hogy nem húzlak vissza. -  mosolygott Nick

-Vettem észre. - mondta maga elé meredve Bill  - Öt évet öregedtem.

Mindannyian nevetni kezdtünk.

-Ezek szerint jó volt. -  vigyorgott Tom

Sam és Bill egyszerre emelték fel a fejüket, majd egy "Fogd be, vagy meghalsz" tekintettel lemosták Tom arcáról a kárörvenő vigyort.
-Egy idő után meg lehet szokni. - biztatta őket az oktató
-Minden bizonnyal. - mondta Sam
-Na de haladjunk. - vigyorgott Nick - Álljatok fel, és cseréljetek velük helyet. - mutatott Roryra és Georgra
-Mi? Miért pont velünk?  -  kérdezte ijedten Rory
-Mert megint elkezdtek veszekedni, így most én választok.  Na, gyerünk. - Bill és Sam felálltak, majd helyet cseréltek Roryval és Georggal
-Kezdek félni. - szólaltam meg
-Igen?  -nézett rám kétségbeesetten Rory, mikor Nick rögzítette a lábán a köteleket
Mikor már mindketten ki lettek biztosítva, Nick a  patka felé kezdte vezetni őket.
-Remélem ti is hallottátok. Felesleges kiabálnotok, nem lesztek visszahúzva, úgy sem tart sokáig mint láthattátok. Itt inkább a zuhanás az, ami..
-Igen, tudjuk. - vágta rá Rory  - Nagy élmény lesz. - sóhajtott
-Na, ez biztos. -   vágta rá Georg  -  Nyugi, túléljük. - kezdte nyugtatgatni a rémült lányt
-Tehát, hármat számolok. -  fogta meg az övet Georg hátán
-Nem is kérdezem miért pont ennyit. - hunyta le a szemét Rory

-Csak keményen Georg!  -  cukkolta a fiút Tom, mire Georg felmutatta a középső ujját
-Kettő!
-Aztán ne sikíts majd túl lányosan Georg! - szólt vissza Tom
-Kapd be, Tom!  -  dadogta
-Egy!  - Nick  abban a pillanatban lelökte őket a patkáról, Rory és Georg pedig torkaszakadtából ordítani kezdtek
Bár nem hallottam hogy káromkodtak - még ha ezt is tették volna, lehetetlen lett volna kivenni az eszeveszett ordítás közül.
Tom harsányan felnevetett.
Ők mintha a végére kicsit csillapodtak volna, csak akkor kezdtek kiabálni, mikor harmadjára zuhantak a föld felé.
Nagy levegőt vettem.
-Tom, és a hülye ötletei. - motyogta Bill, mire bátyja egy kárörvendő vigyorral az arcán megszólalt
-Pedig klassz mulatság.
Rory és Georg agyhalott tekintettel  néztek egymásra mikor Nick leszedte róluk a felszerelést és rájuk csatolta a biztonsági köteleket.
-Ú, de szarul néztek ki. - cukkolta őket Tom
-Fogd be, fogd be!  - mondta halkan Rory
-Na, hajrá! Utolsó kör!  -  csapta össze a tenyerét Nick
Tom mosolyogva megfogta a kezemet, majd egy elégedett, egoista vigyort dobott  Georgnak, aki látszólag jelét sem adta annak, hogy észrevette volna, szegény még mindig nem tért magához az ijedtségtől.
Úgy nézett ki, mint aki kataton állapotba került, talán még Rory is jobban viselte.
-Csigavér skacok. -  mondta Tom
-Tom, fogd már be a szádat!  - szólt rá halálos nyugodtsággal Bill
Nekem veszélyesen nyugodtnak tűnt.
Nick rögzítette rajtunk a köteleket, amit Tom, az idióta megjegyzéseivel spékelt meg.
-Szóval hallottam már arról, hogy elszakadt ez a roppant erős és rugalmas kötél... - magyarázta derűsen
Nyeltem egyet, majd szorosan a mellkasához bújtam. A szívverése egyáltalán nem volt olyan heves és nyugtalan, mint az enyém.
Nyugodt volt.
Tom gyengéden átfogta a derekamat, és magához szorított.
-Ne félj. - mosolygott
Ne féljek, könnyű azt mondani.
Istenem, a szívem olyan gyors tempóban dübörgött, hogy attól féltem, kiugrik a helyéről.
-Jól van..  - Nick az ugró patka felé vezetett minket.
Ijesztő volt háttal lépkednem 290m magasan.
-Biztos hogy nem fogsz vissza húzni minket?  - kérdeztem remegve
Persze felesleges volt.
-Igen, biztos. Amint láthattátok, nem tart tovább pár percnél.
-Ki fogom dobni a taccsot. - motyogtam elborzadva

Tom felnevetett.
-Dehogy fogod. -  megsimogatta a hátamat
Nyeltem egyet.
-Oké srácok, akkor vissza számlálás. - szólalt meg Nick
Egyre szaporábban vettem a levegőt, azt hittem a szívem kiugrik a helyéről. Ha Tom nem szorított volna magához, valószínűleg össze csuklottam volna mint egy rongybaba.

Különösnek éreztem, annyira kellemes  volt hozzá bújni, ahogy éreztem kemény és izmos mellkasát, izmoktól dagadó karjait ahogy körém fonódnak, és a nyugodt szívverését, amely engem is nyugtatni kezdett.
-Három. - kezdett bele Nick
Bár izgatottabb lettem minden egyes pillanattal, mégis furcsán nyugodtnak éreztem magam Tom védelmező karjaiban.
Elmosolyodtam furcsa gondolatmenetemre.
Mégis mitől kellene megvédenie?
A fenébe is, nem szabad ilyenekre gondolnom..
-Kettő.
-Nyugalom. -  suttogta Tom
-Én teljesen nyugodt vagyok. -  mondtam erőtlenül a szemeibe nézve
Tom csak mosolygott rám, nem tudtam eldönteni hogy most jól szórakozik rajtam, vagy mert élvezi hogy végre kihasználva az alkalmat, szorosan hozzá bújok.
Miért? Mi mást tehetnék ilyen helyzetben?
Rámosolyogtam, majd egy gyors puszit adtam az arcára.
-Egy. -  Nick egy könnyed mozdulattal kilökött minket a biztonságot adó daruból.
Eszeveszett gyorsasággal száguldottunk a föld felé, úgy éreztem hogy a gyomrom és a szívem lemaradtak valahol feljebb, a fejem pedig nem tudta eldönteni hogy mennyi van még hátra az esetleges becsapódásig.
A feljebb  maradt szívem őrült tempóban dobogott, a szél durván mardosta az arcomat.
Ránéztem Tomra, aki feltehetőleg élvezte ezt az adrenalinnal  teli pillanatot, ugyanis jókedvű kiabálásba kezdett.
Szorosan lehunytam a szememet, és próbáltam én is vissza számlálni, ahogy Nick tette.
De nem volt elég háromtól elkezdenem.
Mégis meddig fog tartani?
Azt hittem belefejelünk valamibe, mikor is hirtelen vissza pattant a rugalmas kötél, és felfelé kezdtünk idézőjelesen zuhanni. Furcsa érzés volt, irtóra szokatlan, a gyomrom egyre kisebb lett, és úgy éreztem , ezúttal valahol lejjebb hagytam el.
Ó, a fenébe, mindjárt kidobom a taccsot.
-Tudom, elég hülye időzítés.. - kezdett kiabálni Tom
-Ezt hogy érted?  - kiabáltam én is
-Eljönnél velem vacsorázni?  -  kérdezte
Nem kellett gondolkodnom egy percet sem, bár nem számítottam rá, azonban kifogásom nem volt ellene, én is szerettem volna.
Talán túlságosan is..
-Igen!

***