Versenynovella/ Bosszúszomj

Sziasztok. Most nem új résszel jövök, hanem egy novellával, amelyet Alicia versenyére írtam. Örülnék egy - két véleménynek :) 

A frisseket nem tudom mikor hozom, de majd nem sokára jelentkezek.

Addig is jók legyetek, puszi :) 

Bosszúszomj/ Szereplők:

Tom Kaulitz

Kevin Donovan

Bill Kaulitz

Lara Banks

Nelson Davis

Bosszúszomj

Pontosan emlékszem arra a napra, esett az eső, én pedig szokás szerint egy ügyben nyomoztam. Már 3 hónapja dolgoztam az eseten, megállás nélkül csak az foglalkoztatott. Mintha mindent elfelejtettem volna ami körülöttem él és mozog, kikapcsoltam az agyam és csak is a munkámra koncentráltam. Ezért történt meg, ezért történt a tragédia. 

Ránéztem az órámra. Fél 10 múlt 5 perccel.

-A fenébe. - szólaltam meg dühösen 

Teljesen kiment a fejemből hogy fél 9 -re beszéltük meg a vacsorát Lara - val. Annyira lekötött a munka, hogy nem is néztem az időt. Valami fontosat akartam mondani neki, mégis elfelejtettem az idióta munka mániám miatt. 

Felkaptam a kabátomat és kinéztem az ablakon. Szakadt az eső, nagyokat villámlott.

-Hova mész?  -  nézett fel a papírok közül Kevin

Szerencsétlen alig bírta nyitva tartani a szemét, annyira fáradt és kimerült volt. Nem véletlen, majd hogy nem a nap 24 órájában dolgoztunk.

-Teljesen kiment a fejemből, hogy ma Lara - val találkozok. - mondtam 

-Mikor?

-Elvileg  fél 9 - kor. - mondtam 

-Uh. - borzadt el - Ebből megint baj lesz, Tom. Egyre többet veszekedtek. Nem kéne leállnod egy kicsit a melóval? 

-Na és neked? 

-Én egyedül élek, nincs senkim. De neked ott van Lara, akinek mint tudom meg akarod kérni a kezét. És ott van az ikertestvéred, Bill is. Szóval..

-Nem mehetek most szabadságra. Tudod hány hónapja dolgozok ezen az ügyön? Még pár nap, és elfogom azokat a rohadékokat. Nagyon közel járok hozzá..

-Tudom, mert a társad vagyok. - ásított egyet

Felsóhajtottam.

-Tudod mit? Menj  te is haza, eléggé szarul nézel ki. - néztem végig rajta

-Oh, köszönöm hogy foglalkozol velem. - mondta

Fanyar mosoly jelent meg az arcomon.

-Csáo, akkor megyek. Aludd ki magad. - sarkon fordultam és elindultam a lift felé.

Vállamra dobtam a kabátomat és megnyomtam a gombot, majd elővettem a telefonomat.

15 nem fogadott hívás..

-Fenébe. - suttogtam dühösen

Tárcsázni kezdtem a számát, de csak a hangposta szólalt meg. 

Biztos voltam benne, hogy szándékosan kapcsolta ki, hogy ezek után még véletlenül se tudjam elérni. A fenébe, csak is az én hibám volt.

Mikor kinyílt a lift ajtó és épphogy beléptem, hirtelen Kevin jelent meg mögöttem halálra rémült arccal, kezében a telefonnal.

Kérdőn néztem rá. Abban a pillanatban nem nagyon érdekelt a munka, meg voltam győződve, hogy megint csak az ügy miatt telefonált a főnököm.

-Téged keresnek. - nyújtotta felém a készüléket Kevin

-Ki az?  - kérdeztem, majd a fülemhez emeltem  - Itt Tom Kaulitz.

-Mr. Kaulitz?  - szólt bele egy hang - Itt Siggers felügyelő, a Los Angeles - i rendőrségtől.

Nem értettem, mégis mit akarhat a rendőrség az FBI - tól? 

-Hallgatom. 

-A barátnőjéről van szó. - a vonal sistergett, hallottam ahogy szakadt az eső - Autóbalesetet szenvedett a Huntigton Parknál..

Felkaptam a fejemet. Hirtelen nem tudtam eldönteni hogy mit hallottam, egybe folytak a szavak, előttem Lara arca lebegett, amint könnyekkel küszködve  beszáll a kocsimba és egyedül neki indul az esőben. Egyedül, mikor nekem is mellette kellett volna lennem.

-Baleset?  - kérdeztem vissza - Mégis mi történt? Hogy van?  -Kevin felém nyújtotta a kocsija kulcsát, én pedig  idegességemben elindultam a lépcső ház felé, majd  rohanni kezdtem, kettesével véve a fokokat. A szívem őrült tempóban kalapált, szédülni kezdtem.

-A hölgy.. nézze, azonnal ide kell jönnie. 

-Mi van?  -  dühösen kicsaptam az ajtót  - Mondjon már valamit. 

Zuhogott az eső, rohanni kezdtem a kocsi felé, ám hirtelen megtorpantam.

-Meghalt. Sajnálom. -  amint ezt kimondta, a telefon kiesett a kezemből, én pedig magam elé meredve próbáltam felfogni a történteket. Halott? Meghalt? 

Lara meghalt? Lara autóbalesetet szenvedett? Én itt vagyok és tétlenül állok? Megakartam kérni a kezét? De már késő?

Furcsán  szúrni kezdett a szemem.

Felnéztem, az eső megállás nélkül zuhogott, én pedig azt hittem hogy ott helyben megőrülök. Még soha nem éreztem ehhez foghatót.

Úgy éreztem, az életem romba dőlt. Nem, nem is, mintha valaki porrá zúzta volna. 

A szívem darabokra hullott.

Öt héttel később a főnököm elvette tőlem az ügyet, mert részegen mentem be dolgozni, ráadásul össze verekedtem valakivel. Úgy gondolta nem vagyok abban az állapotban, hogy eltudjam végezni a munkámat, ebben valamennyire igaza volt..

Nyolc héttel később felfüggesztettek, és egy napon  azon kaptam magam, hogy egyedül ülök otthon, a kanapén, Lara parfümjét érezve a lakás minden egyes részén, azon tűnődve hogy megnyomjam a kezemben lévő pisztoly ravaszát, vagy sem..
Gyáva lennék hozzá? Lehet. Megakartam tenni? Igen. De nem volt bennem annyi, hogy meg merjem tenni. Pedig annyira hiányzott, azt hittem beleőrülök a fájdalomba, a magányba, minden egyes perc, amit nélküle töltöttem el,  kínszenvedés volt, erre nincsenek szavak.
Napokat töltöttem el azzal, hogy  az egyik kedvenc képét nézegettem, kezemben egy üveg whiskyvel, könnyeimmel eláztatott arcommal.
Vártam hogy felébredjek ebből a szörnyű lidérces rémálomból, de nem történt semmi. Semmi, minden megmaradt, a magány, a szenvedés, a bosszú...
A végén már azt sem tudtam hogy mióta ülök ott egy helyben, a képet szorongatva. A napok össze folytak, nem volt számomra sem éjszaka sem nappal. Minden eltűnt, ami valaha számított.
-Tom. -  hallottam egy elmosódott hangot, de nem reagáltam rá, nem érdekelt - Tom!
Léptek zaját hallottam, amint valaki felém közeledik.
-Tom? Én vagyok az, Bill. - megállt a nappali ajtajánál, és nekidőlt az ajtófélfának
Felemeltem a fejemet.
-Bill? -  szólaltam meg
-Tom, mi a fene van veled?  -  elindult felém, majd megragadta a kezemben lévő  üveget, és  elvette
-Héy. - szólaltam meg kábultan - Add vissza!
-Nem, szedd össze magad, az isten szerelmére!  -  dühösen lerakta az asztalra whiskyt, majd felém fordult - Hallod, Tom?
-Nem. - hunytam le a szememet - Menj innen!
-Nem megyek sehova. -  dőlt hátra - Szedd össze magad, Tom, vagy képtelen leszek  más módszert alkalmazni.
Felnevettem.
-Mi van?  - kérdeztem gúnyosan -  Csak nem pszicho dokihoz akarsz vinni?
-De, oda is. Neked segítségre van szükséged.
-Nem, neked kell segítség. Foglalkozz a saját dolgoddal, Bill.  - dőltem előre a fejemet fogva - Engem meg hagyj békén.
-Te is az én dolgom vagy, az isten szerelmére. -  állt fel kiabálva -  Nézz magadra, Tom. Mi lett belőled? Itt ülsz nap hosszat, és saját magadat sajnáltatod. Azt hiszed a te hibád, mert Lara meghalt?
-Fogd már be!  - ordítottam rá dühösen, könnyes szemekkel, majd felálltam  - Neked fogalmad sincs, hogy mit érzek. Van fogalmad arról, hogy milyen volt, mikor be kellett mennem hogy azonosítsam a nőt, akit szerettem? Akinek megakartam kérni a kezét? Akit csak is a munkám miatt hanyagoltam el? Hányszor megfeledkeztem róla.. pedig teljes szívemből szerettem, a fenébe is. De már nincs többé, és ez csak is miattam van..- kiabáltam könnybe lábadt szemekkel
Kapkodva vettem a levegőt, össze törten álltam a testvérem előtt, aki elborzadva nézett rám.
-Tom, neked segítségre van szükséged. Több mint  két hónap telt el azóta, de te egyre rosszabbul leszel. Én már nem tudok segíteni rajtad.

Két hónap után akkor először tudtam egyhuzamban 10 órát aludni. Annyira fájt a fejem, hogy azt hittem ketté hasad.
Nem mertem kinyitni a szememet, féltem hogy a nap fénye komoly kárt okoz bennem, ám mikor résnyire kinéztem a szemhéjam alól, láttam hogy a függönyök be vannak húzva. Nem emlékeztem az estére, fogalmam sem volt, mi történt.
Felültem, és kábán körbe néztem.
Nem volt senki a szobában, rajtam kívül. A halántékomat  kezdtem dörzsölgetni, majd nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, és a szememet takarva kiléptem a nappaliba.
Meglepődötten  láttam, hogy Kevin a nappalimban ül, és a TV- t nézi.
Mégis mi a fenét keres itt?
-Kevin?  -szólaltam meg - Mi a nyavalyát csinálsz itt?
-Jó reggelt Tom. - fordult felém -  Bill hívott, hogy jöjjek. Ő elment vásárolni.
Gúnyosan felnevettem.
-Melyikőtök az anyuci és az apuci? Hülyének néztek? Nem kellenek nekem bébicsőszök. - mondtam
-Nem? Akkor ez minek kell neked?  -  állt fel, és a fegyveremet nyújtotta felém
A fenébe, ott hagytam a kanapén mikor Billel össze balhéztam.
-Semmi közöd hozzá. Most pedig add vissza. - nyúltam felé, mire elkapta onnan
Magyarázatot követelve néztem rá.
-Nem adom oda, amíg nem ..
-Kevin, ne kezdd már te is.  - szűrtem a fogaim között - Azonnal add ide.
-Nem.
-Őszintén, te komolyan azt gondolod hogy én képes lennék..
-Igen, főleg amilyen állapotban vagy.. - mondta
-Milyen állapotban lennék? Nem vagyok őrült, Kevin.
-Még nem, de ha így folytatod..
-Én csak.. fogalmam sincs hogy tudnám rendbe hozni ezt az egészet. Ki tette ezt vele? Csak van valami... - ültem le a kanapéra
-Semmi új nem derült ki. Csak az van, amit eddig is tudtunk, hogy cserben hagyásos gázolás volt, de nem voltak szemtanúk. Bárki tehette. - mondta Kevin
-Bárki. De én megtalálom. - mondtam
-Most nem hősködhetsz Tom! A főnök felfüggesztett, nem  tehetsz semmit. Ha még egy gikszert csinálsz, elbúcsúzhatsz az FBI - tól.  - mondta
-Ezért fogsz te segíteni nekem. - néztem rá - A társam vagy, Kevin. Tartozol ezzel.
-Mit akarsz?  - szólalt meg egy kis idő után
-Először is, sikerült valamit kiderítened a fegyverkereskedőkről?  - kérdeztem
-Nem, miután téged felfüggesztettek, nem kaptam új társat, ráadásul nyomukat vesztettem. Mintha elnyelte volna őket a föld. - mondta
Össze szorított szemekkel néztem rá, majd lehunytam a szememet. Iszonyatos migrénem volt.
-Kevin, mondd hogy van kávé főzve. - mondtam
-Csak nem fáj a fejed? - kérdezte
-De, képzeld. - dőltem hátra

A napok és a hetek gyorsan teltek, Bill és Kevin azon mesterkedett hogy minél hamarabb vissza mehessek az irodába, hogy addig se gondoljak Lara- ra. Bill tudtán kívül, Kevinnel próbáltunk nyomokat keresni, de nem jártunk sikerrel. Az a szemétláda nagyon ügyesen kigondolt mindent.. kigondolt... mindent.
-Úristen. - hirtelen felálltam
Kevin értetlenül nézett rám.
-Mi az?  - kérdezte
Akkor jöttem rá, illetve akkor tudatosult bennem hogy mi történhetett. Valaki szándékosan tette, de volt indítéka.
-Itt vagyok én, mint FBI ügynök. Sok veszélyes és bosszú szomjas  bűnöző áll mögöttem, mind arra várva
hogy mikor adhatják vissza azt, amit velük tettem. Esetleg rács mögé juttatnak, vagy elveszik azt, ami fontos számomra. - mondtam
Kevin elgondolkodva nézett rám.
- Már megfordult az én fejemben is, ezért utána néztem, de nem találtam semmilyen feljegyzést arról, hogy esetleg az egyik megszökött volna a börtönből. Szerintem valami más van a dolog mögött. - mondta
-Az nem olyan biztos. Lehet hogy össze köttetésben állnak valakivel, aki a rácsokon kívül van. - mondtam
-Jó, de kivel.. - nézett rám Kevin
Jó kérdés. Ez csak egy elmélet, az alapja meg van, csak nem tudjuk bizonyítani. nem tudunk elindulni semerre.
Bár szinte lehetetlennek tűnt, én mégis lelkesebbnek tűntem. Az elmúlt időszak szörnyű, és kegyetlen volt számomra, nem tudtam kilábalni belőle, hogy lekössem a figyelmemet, próbáltam előkeríteni azt az embert, aki emiatt felelős. Kockázatos vállalkozás volt számomra, ráadásul Kevin karrierjét is veszélybe sodortam.
Annyi düh és elkeseredettség gyűlt fel bennem, hogy azt hittem menten felemészt.
-Sétálnom kell. - mondtam
Kevin felkapta a fejét.
-Jól vagy?  - kérdezte
-Nem, pont ezért akarok kicsit elmenni. - nyúltam a kabátom felé, de Kevin megragadta a kezemet
-Ne csinálj semmi őrültséget! - nézett rám - Bármi van, hívj, oké?
Bólintottam, majd felkaptam a kabátomat és kimentem a lakásból.
Végig mentem a lépcső házban, majd ki, egyenesen az utcára. Rengeteg ember nyüzsgött a járdán, szinte pánikba estem. Ennyi idő után elszoktam a Los Angeles -i forgalomtól.
Elindultam egyenesen, néha beleütközve egy - egy emberbe. Nem zavartatták magukat, egy szó nélkül tovább mentek, mintha mi sem történt volna.
Hirtelen eszembe jutott, hogy vajon akkor is ez történt? Lehet hogy voltak szemtanúk, csak egy szó nélkül tovább álltak, nem számított nekik hogy esetleg segíteni kéne? Vajon az összes ember ilyen lenne?
Szomorú,ahol a mai világ tart..
A gondolat menetemből kizökkentett egy kapucnis, magas férfi, aki olyan szinten nekem jött, hogy azt hittem felborulok. Ránéztem, valahonnan ismerős volt, de nem tudtam honnan.
A tekintete rám villant, majd elkapta a fejét.
Fogalmam sem volt miért, de megfordultam, és követni kezdtem.
Gyanúsnak tűnt, mint aki rosszban sántikál. De mégis annyira ismerős volt az arca..
Nem tudom észre e vett egyáltalán, ha igen, nem adta jelét, még csak meg sem fordult.
Elővettem a mobilomat, és Kevin számát kezdtem tárcsázni.
-Mondd. - szólt bele
-Küldd át nekem Nelson Davis fényképét. - mondtam
-Aki a fő gyanúsított volt a fegyver kereskedők közül? Mégis minek kell?
-Láttam egy pasast, és valami miatt nagyon ismerős. Szerintem ő az. - mondtam
-Mi van? Szerinted mennyi rá az esély?
-Csak küldd!  - mondtam
-Jó, azonnal. - sóhajtott fel, majd letette
Pár másodperc múlva meg kaptam a képet.
Ő volt az, tudtam hogy ismerem valahonnan.
-Rohadt életbe. - rohanni kezdtem, de eltűnt a szemem elől
Minden felé néztem, de sehol nem láttam.
-A francba. - kiabáltam dühösen
Elindultam a járdán, de ekkor egy pisztoly csövét éreztem a hátam közepénél. Megdermedtem. Hogy kerülhetett a hátam mögé? A rohadt életbe...
-Fordulj meg. -  szólalt meg
Körbe néztem. Nem sokan voltak a város ezen részénél, még az a kevés ember is elrohant, akik a közelemben álltak.
Legalább nem esik bántódásuk, ha Nelson esetleg bekattan.
Lassan megfordultam. Nelson kárörvendően elmosolyodott, én pedig a pisztoly csövével találtam szembe
magam.
-Csak semmi hősködés. - szólalt meg
-Mit akarsz? - kérdeztem
Elmosolyodott.
-Nagyon nagy galibát okoztál nekünk, tudod e?  - kérdezte
-Tudom?
Elnevette magát.
-Hány hónapja is történt? Több mint 2. -  szólalt meg elgondolkodva
Rávillant a tekintetem.
-Mit akarsz ezzel mondani?  .
-Pontosan azt, amire gondolsz. - mondta - Neked kellet volna a kocsiban ülnöd akkor, és nem a barátnődnek.
Ökölbe szorítottam a kezemet, és hitetlenül néztem rá. Ő volt az, ő tette. Miatta halt meg Lara, miatta halt meg az, akit szerettem. Miatta hullott darabokra az életem, Ő vette el tőlem azt, akit mindenkinél jobban szerettem, de nem tudtam megóvni mikor szüksége lett volna rám. Végül mégis beigazolódott, hogy miattam halt meg, mert nekem kellett volna ott ülnöm, nem neki. Ha akkor ott vagyok, még ma is élne.
-Te voltál.. - suttogtam
A szemem szúrni kezdett.
-Igen, én.  - mondta - Mit szólsz? Remek munkát végeztem?
-Aljas rohadék. - sziszegtem
-Na! Nem csak az én hibám. Te is ugyan annyira vétkes vagy, mint én. Ha te ültél volna ott, ő még élne. - mondta
Olyan gyorsan kezdett verni a szívem, hogy azt hittem menten kiugrik a helyéről. Az adrenalin szintem egyre növekedett, azt hittem képes leszek legyőzni.
-Ha nem ütötted volna bele az orrodat, nem halt volna meg. Békén kellett volna hagynod. - mondta
-Ezek után.. -  kezdtem bele
-Ezek után nem lesz semmi, legalábbis számodra. Én mindig befejezem amit elkezdtem. ha hibáztam, akkor helyre hozom. - felhúzta a ravaszt
-Én is. - mondtam - A sitten fogsz megrohadni

-Ó, nem hiszem én azt..  
Túl gyorsan történt, éreztem ahogy a jéghideg golyó bele áll a vállamba, majd éles fájdalom járta át a testemet.
Gyorsan Nelson felé kaptam, megpróbáltam kivenni a kezéből a fegyvert, de vasmarokkal szorította.
Bár úgy éreztem hogy végem van, mégis mikor Nelson a fejemhez tartotta a fegyvert, hirtelen egy másik pisztoly durranását hallottam, majd azt, hogy Nelson szeme elhomályosul, és élettelen teste, a földre zuhan. Lehunytam a szememet.
-Tom. - Kevin hangját hallottam - Nem lesz semmi baj.
-Ő volt az, Ő ölte meg Lara- t! Ő tette!  - mondtam könnyes szemekkel
A testem elhagyott, úgy éreztem az erőm elvész. A földre zuhantam, és  az elmosódó kiabálásra próbáltam koncentrálni, csak ennyit hallottam..
-Maradj itt!

Az ember sok mindent él át, sok rosszat, sok jót. Én azt hittem, végem van, mikor Lara meghalt. Azt hittem belesajdulok mikor nélküle kellett hazamennem.
Soha nem éreztem ehhez hasonlót, azt hittem beleőrülök. Nelson engem akart megölni, nem Őt, nem azt, akit az életemnél is jobban szerettem. Engem, csak is engem akart.
Rosszkor volt rossz helyen? Nem, én voltam rossz helyen, mert nekem kellett volna ott maradnom.

 -Tom? -  Bill hangját hallottam a háttérből
-Tessék? - kérdeztem
-Jól vagy?  - nézett rám, majd a tekintete felkötött kezemre tévedt
-Persze. - mondtam halkan, majd felálltam - Most elmegyek.
-Tessék? De hiszen.. - kezdett bele Bill
-A temetőbe megyek. - nehézkesen felvettem  a kabátomat, majd Billre néztem -Magyarázattal tartozok neki.
Bill fájdalmas tekintettel nézett rám, majd bólintott.
Szó nélkül kimentem az ajtón, majd felvettem a napszemüvegemet, és lassan elindultam az utcán. Útközben
megálltam, és vettem egy szál vörös rózsát. Ez volt a kedvenc virága.
Az ég szürke volt, és borulni kezdett.
A temetőben nem volt senki, legalább is nem láttam.
Halkan, a sírkőhöz sétáltam, majd megálltam.
Könnybe lábadt szemekkel néztem a szürke kőre, majd felsóhajtottam.
-Én.. hoztam neked egy szál rózsát, tudom hogy ez a kedvenced. - óvatosan  a kőre tettem, majd az ajkamba haraptam.
-Úgy hiányzol Lara. -  suttogtam - Nagyon. Istenem, nem bírom ki. - az égre néztem, próbáltam össze szedni magam
Nem bírtam vissza tartani a könnyeimet, így patakokban kezdett folyni végig az arcomon.
-Nagyon sajnálom kicsim. Én.. miattam történt, én annyira sajnálom. Nekem kellett volna ott lennem, nem neked . -mondtam - Ha tehetném, vissza fordítanám az időt. Neked soha nem esne bántódásod. Kérlek bocsáss meg. - térdre estem, majd a szememhez kaptam.
Olyan szinten kiborultam, hogy még én magam is meglepődtem.
-Nagyon szeretlek. - mondtam
Nem tudom meddig lehettem így, mikor hirtelen a zsebembe nyúltam, ahol egy kis dobozka volt. Kinyitottam a szememet.
Az eljegyzési gyűrű..
Kinyitottam a  dobozt, és  kezembe vettem az apró ékszert.
Az eső már zuhogott, de engem egyáltalán nem zavart. Csak azt az apróságot néztem a kezemben.
-Én.. nem is tudom mit mondjak.. -  szólaltam meg suttogva  - Ezt akkor akartam odaadni, mikor.. - elharaptam a mondat végét - Téged illet, Lara. Csak is téged.  - felálltam
- Ez csak a tiéd. - a földön apró mélyedést csináltam, majd a gyűrűt a nedves földbe raktam - Ahogy a szívem is. Örökre!


Túl sok a feszültség az emberi szívekben, túl sok az indulat, a bosszú. Nézzünk szívünkbe, s mit találunk benne? Indulatot, melyet az idő csak halványabbra párolt, de parazsát eloltani nem tudta.